2016. augusztus 8-án a republikánusok legfőbb nemzetbiztonsági szakértői, köztük több, az előző republikánus kormányzatokban fontos funkciót betöltő szakember nyílt levélben jelentette be, hogy

nem fognak Donald Trumpra szavazni a novemberi elnökválasztáson.

"Külpolitikai szempontból Donald Trump nem alkalmas a főparancsnoki posztra. Valójában meggyőződésünk, hogy veszélyes elnök volna, aki veszélybe sodorná országunk biztonságát és jóllétét" - írták. Például azért, mert a kampány során Trump többször igazolta, hogy

"keveset fog fel Amerika életbevágóan fontos nemzeti érdekeiből, összetett diplomáciai kihívásaiból, nélkülözhetetlen szövetségeseiből, és azokból a demokratikus értékekből, amelyeken az Egyesült Államok külpolitikájának alapulnia kell".

Levelük már augusztusban se volt jelentéktelen semmiség, de most, Donald Trump választási győzelme óta különösen fontossá vált. Az aláírók közül nem egy fontos miniszteri, miniszterhelyettesi, tanácsadói és nagyköveti poszt várományosa lehetne bármely republikánus elnök kormányában, de nyilt lázadásuk minden bizonnyal kizárja, hogy bármi legyen belőlük Trump leendő kormányában.

Amiből olyan meghatározó, de nagyon is vállaltan Trump-ellenes republikánus politikusok is hiányozhatnak majd, mint a védelmi és nemzetbiztonsági kérdésekben jártas és aktív Lindsey Graham, John McCain, vagy éppen Marco Rubio.

Oroszbarát külpolitikust nehéz lesz találnia

Trumpnak így az elit helyett a maradékból, az egykorvoltak és a sosevoltak közül kell majd tanácsadókat és minisztereket választania. Ez, korábbi nyilatkozatai alapján nincs is feltétlenül ellenére. Idén áprilisban, első nagyobb, külpolitikai témájú beszédében már azt ígérte, hogy a régi gárda tagjai helyett, akiknek ugyan "tökéletes az életrajzuk, de kevés dologgal büszkélkedhetnek azon túl, hogy mi a felelősségük a bukott elképzelésekben és a folyamatosan elvesztett háborúkban" ő inkább "új hangokat" venne maga mellé.

De a megválasztása óta terjedő pletykákban ilyen új nevek egyelőre nem bukkantak fel. Felbukkant viszont Newt Gingrich, egy tipikus egykorvolt, a kilencvenes évek közepi republikánus forradalom vezéralakja, aki a 21. században inkább már csak a partvonalról kiabált, és aki eredetileg nagyon bízott benne, hogy akár alelnökjelölt is lehet. De Gingrichet, bár hivatását tekintve a modern európai történelmet kutató történész, a külpolitikánál jobban leköti a belpolitika, így a pletykákban felbukkanó két másik névnek, Bob Corkernek és John Boltonnak jobb esélyei lehetnek a posztra.

Ami mindenképpen megnyugtató azoknak, akik Trump - és az opportunista Gingrich - oroszbarátsága miatt aggódnának. Míg Trump maga látványosan kedveli Putyint, egyik volt kampányfőnöke pedig korábban az oroszok ukrajnai kliense, Viktor Janukovics tanácsadója volt, aki még azt is elérte, hogy a republikánusok nyári jelölőgyűlésén töröljék a párt külpolitikai platformjának Ukrajnára vonatkozó részeit, Corkert és Boltont nem lehet oroszbarátsággal gyanúsítani - ezzel amúgy az oroszok is tisztában vannak.

Corker a szenátus külügyi bizottságának elnökeként többször is bírálta Oroszországot a Krím megszállásáért és a szíriai beavatkozásért, Bolton pedig az ifjabb Bush ENSZ-nagyköveteként pedig pont azt az akár egyoldalúan is intervencionalista politikát képviselte, amit Trump annyit bírált a kampánya során.

Ezek alapján úgy tűnik, hogy minden aggasztó jel ellenére nem lesz komolyabb fordulat az amerikaiak Oroszország-politikájában, ami innen, a NATO keleti határáról nézve azért valahol megnyugtató.

A Pentagonnál már neccesebb a helyzet

Bár az amerikai védelmi minisztériumnál nem is az a legnagyobb kérdés, hogy kit nevez ki Trump miniszternek, hanem hogy mit kezd majd az amerikai hadvezetéssel, amit többször és nyiltan is lehülyézett és nevezett alkalmatlannak, azért az megnyugtató, hogy erre a posztra is akad értelmes jelölt.

Például Jim Talent, a konzervatív American Enterprise Institute vezető védelempolitikai elemzője, aki nyíltan is jelezte fenntartásait Trumppal szemben. November 5-én, az American Spectatorban megjelent publicisztikájában "nehéz, de helyes döntésként" jellemezte azt, hogy végül Trumpra szavazzon. Ezt azzal indokolta, hogy Trumppal nagyobb esélyt lát az amerikai hadsereg fejlesztésére, mert szerinte Clinton csak éppen annyi plusz forrást adna, hogy az elmúlt másfél évtized több frontos háborúiban leamortizálódott amerikai haderő legalább elméletben készen álljon a haza védelmére.

De jelezte fenntartásait is, főleg amiatt, ahogy Trump az amerikaiak szövetségeseivel való viszonyról gondolkozik. "Másrészt viszont ésszerű esély van rá, hogy amint valódi kihívásokkal találja szemben magát, Trump hozzáigazítja ezekhez a nézeteit" - nyugtatta magát.

De nem Talent a legesélyesebb a posztra, amiért Trump két korai és elvakult szövetségese, Jeff Sessins alabamai szenátor és Michael Flynn nyugalmazott altábornagy is ácsingózik. Előbbi kinevezése annak ellenére se lenne kétségbeejtő döntés, hogy Sessionnél keresve se lehetne a republikánus szélsőjobbhoz jobban kötődő politikust találni. Ő legalább évek óta a szenátus fegyveres erőket ellenőrző bizottságának vezetőjeként képben van az amerikai haderő és védelempolitika helyzetével és kihívásaival.

Michael Flynn már aggasztóbb választás volna, és nem azért, mert 2014-ben Obamáék gyakorlatilag kifúrták a DIA, a védelmi minisztérium saját hírszerzése éléről. Sokkal inkább azért, mert nyugdíjazása után Flynn az orosz állami propagandatévé, az RT fizetett alkalmazottja, oroszországi események gyakori meghívottja, fizetett szónoka lett. Kész szerencse, hogy az amerikai szabályozás szerint egykori katonák csak hét évvel a leszerelésük után tölthetnek be civil pozíciót a védelmi minisztériumban - és bár ez alól a szenátus felmentést adhat, Trumpnak nincs elég barátja a republikánus szenátorok között ehhez.

Az olajlobbi kezébe kerülhet a környezetvédelem

Így viszont Flynnből akár CIA-igazgató is lehet, ami talán még aggasztóbb perspektíva - és nyilván előre rettegéssel tölti el az amerikai hírszerzőket, akiket Trump a hadvezetéshez hasonlóan többször is lehülyézett, és akik a hírek szerint már most frászt kapnak attól, hogy szerdától Trumpot kell tájékoztatniuk a legtitkosabb értesüléseikről. Ehhez is a törvényhozás jóváhagyása kellene, így Flynnből legnagyobb valószínűséggel Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója lehet - saját tanácsadói kinevezéséhez Trumpnak senkitől sem kell engedélyt kérnie.

A sajátos helyzet, hogy egy összességében kiemelkedően jó választás után, amikor a Fehér Ház mellett a törvényhozás és több tagállam felett is teljes kontrollt szerző republikánus párt mégis szétesőben van, más posztokon is érezteti hatását. Csak a káderhiány magyarázhatja, hogy a hídbotránya miatt büntetőeljárással fenyegetett, összességében bukott kormányzónak tekinthető Chris Christie és a szeptember 11. óta a figyelmet magára csak nevetségesen elbaltázott 2008-as elnökjelöltségével felhívó Rudy Giuliani számít az igazságügyi miniszterség fő várományosának.

Az ő kinevezésüknél tán csak az volna visszatetszőbb, ha az Egyesült Államokban jellemzően környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági témákkal foglalkozó belügyminisztérium élére a washingtoni szóbeszéd szerint a Lucas Oil olajcég társalapítóját, Forrest Lucast nevezné ki - bár Trump hívei körében az is visszatetszést kelthet, ha a kampányában folyamatosan a Wall Street ellen lázító Trump végül kampánya pénzügyi igazgatóját, a Goldman Sachsnál nevelkedett Steven Mnuchint jelölné. Már ha egyáltalán számolunk azzal, hogy Trump híveit pont ez az ellentmondás felzaklatja.