A Google vezére is fellépést ígér a kamuhíreket közlő oldalak ellen

internetek
2016 november 16., 06:41
comments 80

Sundar Pichai a BBC-nek adott interjút és most először szólalt meg az amerikai választások után fellángolt vitában, ami arról szól, hogy Donald Trump győzelméhez mennyire járulhattak hozzá a közösségi oldalak, melyek ellenőrizetlenül hagyták terjedni a rengeteg kamucikket és posztot. (A Facebook szerepéről részletesen is írtunk.)

Bár a hírek többsége a Facebookról szólt, de a Google kapcsán is kerültek elő vádak: azért mert egyes, az amerikai választásokkal összefüggő keresésekre nyilvánvalóan hazugságokat tartalmazó oldalakat hozott ki első helyre, míg a megbízható, hiteles hírforrásokat csak ezek után tüntette fel.

Sundai Pinchar (Ramin Talaie/Getty Images/AFP)
photo_camera Sundai Pinchar (Ramin Talaie/Getty Images/AFP)

Pichai elismerte, hogy hibáztak párszor, ami szerinte napi sokmilliárd keresésnél előfordulhat, ugyanakkor tanulni akarnak ebből és mindenképp ki fogják javítani ezeket a hibákat.

Azt azonban a Google CEO-ja nem tudta megmondani, hogy mekkora szerepe is volt a közösségi oldalaknak és a kamuhíreknek a választás eredményében, ebben a kérdésben ugyanis még nem biztos ő sem a válaszban. Mivel nagyon szoros volt a választás vége, ilyenkor rengeteg hatás belejászik az eredménybe.

Pichai elismerte ugyanakkor, hogy a kamuhírek kérdése egy olyan ügy, amivel foglalkozni kell.

A Google közben bejelentette, hogy a hirdetési rendszeréből ki fogja tiltani a kamuoldalakat. Nem sokkal később a Facebook is jelezte, hogy meglépik ezt. Ez azért fontos lépés, mert nem minden összeesküvésblog pusztán politikai indítékból cselekszik, az is szempont, hogy sokan kattintanak a különféle összeesküvéseket leleplezését, titkok felfedését ígérő címekre, ezért ilyen címekkel kirakott kamuhírekkel keresni is jól lehetett. A két cég most ezt próbálja meg visszaszorítani.

A Facebookra amúgy jóval nagyobb nyomás helyeződik jelenleg. Mark Zuckerbeg első nap még arról beszélt, hogy teljes őrültség a gondolat, hogy a facebookos kamuhíreknek lett volna bármi hatása az eredményekre, később már arról beszélt, hogy a közösségi oldalon megosztott tartalmak 99 százaléka igaz. (Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.