Kirúgnak harmincezer embert a Volkswagentől

gazdaság
2016 november 18., 16:35
comments 73

Nagy vesszőfutásban van a világ nem is olyan rég még legnagyobb autógyártója, a német a Volkswagen, amely az Audi révén Magyarország egyik legfontosabb cége is. A dízel-károsanyag-kibocsátási botrány alaposan megrendítették a vállalatcsoportot (csak a jogi kiadások miatt 18 milliárd eurót tettek félre), amely azóta folyamatosan bizonygatja, hogy igyekszik megjavulni.

Bejelentették ma, hogy 2020-ig kirúgnak harmincezer embert, amit azt jelenti, hogy 600 ezer munkavállalójának öt százalékát elküldik.

AFP PHOTO / JOHN MACDOUGALL
photo_camera AFP PHOTO / JOHN MACDOUGALL

Ebből 23 ezer ember Németországban veszti el a munkáját. A cég 3,7 milliárd eurót szeretne megtakarítani a lépéssel a következő években. Politikai ellenkezés biztosan lett, mert a cég korábban megígérte, hogy a botrány dacára 2025-ig nem fog távozásra kényszeríteni senkit – bár az is igaz, hogy a német szokásoknak megfelelően a szakszervezetekkel is megállapodtak a leépítésről.

A vállalat azt ígéri, a megtakarításnak köszönhetően jobban meg fogják tolni az elektromos autók fejlesztését. A Volkswagen egyébként a világ egyik legnagyobb beruházó vállalata, tavaly 12 milliárd eurót költöttek tőkeberuházásokra. (Bloomberg, Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.