Dózsa László megházasodott

Feleségül vette 38 évvel fiatalabb szerelmét a 74 éves Dózsa László. A színész-rendező esküvőjéről a Lokál közölt képeket, és azokon Dózsa megmagyarázhatatlan módon egy fehér katonazubbonyban, egy rakás kitüntetéssel a mellén feszít.

Dózsának ez már a 3. házassága, de azt mondja, reméli, ez lesz az utolsó. Dózsa azt mondja, még gyereket is vállalna a párjával, és ez bizonyára 74 évesen sem lesz nehéz, hiszen Dózsa a saját bevallása szerint 7 nőt is simán ki tud elégíteni.

Dózsa László az utóbbi hetekben azért került a hírekbe, mert a Schmidt Mária vezette 56-os emlékbizottság egyik plakátján Dózsa neve szerepel Pruck Pál fotója mellett. Schmidt Mária ezt azonban nem hajlandó elismerni, annak ellenére sem, hogy Dózsa László gyakran mesélt 56-ös történetei enyhén szólva is vitathatóak. Dózsa például azt állítja, hogy egy olyan sortűzben halt meg (igen), amiről rajta kívül senki más nem tud, vagy hogy a szovjetek bombázták Budapestet.