Akár életfogytiglant is kaphatnak a gyöngyösi szülők, akik hagyták éhen halni a 1,5 éves gyereküket

A Heves Megyei Főügyészség benyújtotta a vádiratot, ami szerint a megfelelő táplálás hiánya vezetett 2016 májusában egy 1,5 éves kisgyerek halálához, amiért az apát és az anyát közösen terheli felelősség.

A vádlottak élettársakként éltek együtt egy gyöngyösi bérlakásban két közös, kiskorú gyerekükkel, egy 4 és egy 1,5 éves kislánnyal. 2015 késő őszétől kezdődve a szülők a kisebbik gyerekükről direkt nem gondoskodtak, a védőnővel egyáltalán nem tartották az előírt kapcsolatot, és a kicsit egy éves kora után, az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatra sem vitték el. A kisgyereket otthon sem látták el megfelelően, az egészséges testi fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges táplálékokat sem biztosították neki.

A kislány így 2016. május 12-én, a reggeli órákban – az átlagosat lényegesen meghaladó – hosszú szenvedés után meghalt a lakásban.

A megfelelő táplálás hiányában a 1,5 éves gyerek testtömege nem érte el a 3,5 kilót, ami alig volt több a születési súlyánál. Nagyon lefogyott, a belső szervei kiszáradtak, a bőr alatti zsírszövete szinte teljesen hiányzott, és agyduzzanata keletkezett. Halála végül a súlyos kiszáradástól és alultápláltságtól kialakult heveny légzési-keringési elégtelenség miatt állt be, azzal „semminemű szervi elváltozás, más betegség, vagy fejlődési rendellenesség nem volt összefüggésbe hozható” – közölte az ügyészség.

A Heves Megyei Főügyészség akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberöléssel vádolja a szülőket. (A szülői felügyeleti joguk megszüntetése iránt a büntetőperrel párhuzamosan folyik per az arra illetékes bíróságon.)

A Heves Megyei Főügyészség az előzetesben lévő vádlottakkal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott, illetve azt, hogy a bíróság kötelezze őket az 1 millió forintot is meghaladó bűnügyi költség viselésére. A főügyészség indítványozta továbbá, hogy a törvényszék az ügydöntő határozatának kihirdetéséig mindkét vádlottal szemben tartsa fenn a legsúlyosabb kényszerintézkedést.

Mint kiderült, a kislány teli hűtő mellett halt éhen, és a szülők ellen már 2013-ban kiskorú veszélyeztetése miatt folytattak eljárást. Most is voltak intő jelek, de az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerint a házi gyerekorvos, a gyerekjóléti központ és a gyámhatóság sorozatos mulasztásai, szakmailag érthetetlen lépései miatt nem sikerült megakadályozni a tragédiát.