Kiröhögték az oktatáspolitika vezetőit az akadémikusok

A teljes kormánypárti sajtó azzal üti mostanában az olimpiai népszavazásért sikeresen aláírást gyűjtő Momentum Mozgalmat, hogy lenézik a vidékieket. Az az állítás, hogy a Momentum szerint a vidékiek hülyék, ennek bizonyítéka pedig egy facebookos poszt, ami egyébként pont a vidékeket lenéző fővárosiakat figurázza ki.

A Stádium 28 kör közoktatási fórumán ezer Facebook posztnál is látványosabban jött elő a vidékizés, amikor Kertesi Gábor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetéből arról beszélt, hogy központosították az oktatást az elmúlt években, hogy vettek el minden döntést az iskoláktól. Ezeknek a változásoknak pontosan az volt az üzenete, hogy fent, a központban mindent jobban tudnak annál, mint ami helyben eszébe juthat egy tanárnak vagy egy iskolaigazgatónak.

  • Honnan tudnák azok, ott a vidéki iskolákban, hogy milyen könyvből tanítsanak? Majd mi megmondjuk nekik, hogy milyenből kell!
  • A vidéki igazgató akarja eldönteni, hogy mire költsön az iskola pénzt? Dehogy. Mi jobban tudjuk nála, hogy neki mire van szüksége.
  • Több természettudományt akarnak abban a vidéki iskolában? Ne őrüljünk meg! Hát majd a budapesti minisztériumban eldöntik, hogy miből pontosan hány óra kell.

Annál, amit a kormány a közoktatásban csinált, nincs is nagyobb vidékizés a világon.

A budapesti iskoláktól is elvettek egy csomó döntést, de a fővárosi, sokszor tehetősebb családból jövő diákok mozgástere lényegesen nagyobb. Egy borsodi szakiskolában abból a tankönyvből tanítanak, ami ingyenes, mert az állam azt írja elő. Egy budapesti gimnáziumban egyszerűen megvetetik a szülőkkel a jobb, drágább könyvet.

Kertesi előadásában arról volt szó, miért baj, hogy egy csomó kérdésben nem dönthetnek helyben, miközben ott van a legtöbb információ, ott lehet a legtöbb érdekelt véleményét figyelembe venni. Ehhez képest az történik, hogy minden döntés a tankerülethez, vagy annál is távolabb kerül az iskolától. Olyan helyre, ahol nem csak sokkal kevesebb információ van, de igazi felelősség sincs. A tankerületi vezetőket Budapestről nevezik ki, tök mindegy, hogy mit gondolnak, a szülők, a tanárok, az igazgatók vagy az önkormányzat. Így aztán nem is csoda, hogy ezeket az emberek sokszor nem izgatja, hogy mi a helyi következménye egy-egy fentről érkező utasításnak, egy a lényeg, a központban, meg a minisztériumban legyenek elégedettek. Volt egy különösen érdekes táblázat is, ami megmutatja, hogy egész pontosan mennyire bíznak a helyi igazgatókban, tanárokban a budapesti központban.

Annak, hogy az oktatásban résztvevők szakemberek döntési szabadsága elveszett, az is a következménye lesz, hogy az igazán ambiciózus, kreatív fiatalok nem maradnak a pályán.

A szintén MTA-s Varga Júlia az oktatás és a gazdasági teljesítmény összefüggéseiről beszélt. Először megmutatta, hogy milyen szoros összefüggés van egy országban a diákok matematika és természettudományos teljesítménye és a gazdasági növekedés között. Minél jobban megy a diákoknak a matek és a természettudomány, annál gyorsabban növekszik a gazdaság.

Arról is szó volt, hogy az elmúlt évtizedekben nagyon megváltozott az egyes munkafeladatok aránya. Ötféle feladatról volt szó,

  • manuális rutinfeladat – egy gyártósor melletti munka;
  • kognitív rutinfeladat – egységes szabályrendszer mentén végrehajtható, például könyvelés;
  • nem rutin manuális feladat – bútorrestaurátor;
  • strukturálatlan problémamegoldás – sokféle szabályrendszer rangsorolása és alkalmazása, például orvosi diagnózis;
  • új információ alkalmazása – egy szálloda vezetőjének eldönteni, hogy szükség van-e új légkondicionálókra, és ha igen, milyenre.

Ebből az utóbbi kettőre nő az igény, a többire stagnál, vagy inkább csökken. 

Az automatizálás miatt bizonyos munkafeladatok elvégzését a számítógép olcsóbban és jobban megoldja, mint az ember. Ezért

„minden tanterv, ami arra épül, hogy kövessük az egyszerű utasításokat, hogy megtaláljuk az egyetlen helyes választ, olyan feladatokra, munkakörökre készít fel, melyek el fognak tűnni”.

Varga Júlia szerint pedig a magyar szakképzésben pontosan ez történik, csökkent a közismereti, a tudományos órák száma. A testnevelést nem számolva így alakultak az óraszámok.

  • Szakiskola 2003 -> 832 közismereti óra
  • Szakiskola 2016 -> 676 közismereti óra

Volt az előadásában két összehasonlítás is Németországgal és Dániával, ahonnan elvileg a szakképzés átalakításának példáit vette a kormány. Kiderült belőle például, hogy egy magyar gyerek annyi oktatást sem kap, mire befejezi a magyar szakképzési rendszert, mint amennyit egy német, mielőtt belép a szakképzésbe. Az is elég beszédes, hogy

Magyarországon a szakoktatásban résztvevők diákok 0,8 százaléka tanul meg angolul, Dániában ez az arány 65 százalék.

Csapó Benő a Szegedi Tudományegyetemről arról beszélt, hogyan kellene tudományosan igazolt módszerekkel szervezni az oktatást. Mutatott például egy ábrát, ahogy a 2000-es évek elejétől egyre több neveléstudományi tanulmány született Finnországban és Észtországban, miközben ezen a területen Magyarországon gyakorlatilag semmi sem történt. Ő arról beszélt, hogy nem néhány nagy reformra, hanem sok kis, tudományosan megalapozott átalakításra van szükség a magyar közoktatásban.

Az előadásuk után jött a délután legváratlanabb része. Először Palkovics László oktatási államtitkár beszélt röviden. Az alaphangot talán az a mondta adta meg, amiben kifejtette: 

„abból, hogyan alakultak a [PISA] számaink nehéz következtetéseket levonni”.

A későbbi reakciók alapján úgy tűnt, hogy ezzel a megállapításával az összegyűlt tudósok és tanárok többsége nem ért egyet. Ők igenis levontak bizonyos következtetéseket abból, hogy a PISA felmérés adatai szerint 2015-ben olyan nagyot zuhant a magyar oktatás minősége, mint korábban még soha.

Az egész vitát ez tette bizarrá: az oktatáspolitika megjelent vezetői úgy bizonygatták, hogy a területen jó irányba mennek a dolgok, hogy közben papírjuk van az elmúlt évek átalakításainak iszonyú következményeiről.

A csúcsponton Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese akarta úgy kezdeni egy kérdésre adott válaszát, hogy „...hát 2005-ben meg hogy mentek a dolgok...”, de a jelentős részben 70 feletti akadémikusokból és tudósokból álló hallgatóság egyszerűen kiröhögte. Valószínűleg úgy érezték, hogy 2017-ben ezzel a magyarázattal már nem lehet csatába menni.

Volt több hasonlóan szórakoztató pillanat, amikor például az egyik oktatási vezető azt mondta,

„Kedves kollégák, ha szólíthatom önöket így...”

„Nem”

– válaszolta neki félhangosan egy mögötte ülő nő.

Úgy nézett ki, hogy ha az állami vezetők közül valaki még egyszer elmondja, hogy

  • igenis nagy autonómiája van most az iskoláknak,
  • mert például megszabhatják a saját házirendjüket,
  • arról nem is beszélve, hogy ha kiadják tanítás után a termeiket, akkor akár a pénz felét is megtarthatják,

akkor több idős akadémikus rájuk támad a kezükben lévő olvasószemüvegekkel. Végül Palkovics a fórum befejezése előtt elment, Brassói Sándor pedig a végére csak kócosan, vörös fejjel ült némán a székén, így rajta megesett a dühös tudósok szíve.

;