A korrupcióról szervezett vitát a Bibó István Szakkollégium az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán hétfőn este. Az ilyen témájú viták és konferenciák az utóbbi években gyorsabban szaporodtak el Magyarországon, mint a kormánytagok körül a strómanok, a hétfői vita azonban annyiban más volt a többségnél, hogy ide Ligeti Miklós, a Transparency International (TI) jogi igazgatója és Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke mellett sikerült meghívni Csepreghy Nándort, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárát is.

A vita egyik pólusa értelemszerűen Csepreghy volt, a másik meg Ligeti és Soproni. Utóbbiak oda-odaszúrtak a Fidesznek és a kormánynak a korrupciós mutatók romlása és a bírósági szakaszig se jutó korrupciós ügyek miatt, az államtitkár pedig védekezett.

A rendezvénnyel az volt a legnagyobb probléma, hogy a beszélgetés végig inkább elméleti síkon maradt, anélkül, hogy végre legalább szóban számon kértek volna egy magas rangú kormányzati politikust az utóbbi évek konkrét korrupciós ügyeivel kapcsolatban. A rendezvény elején csak az tartott legalább 15 percig, amíg a résztvevők körüljárták, hogy egyáltalán mit is jelent a korrupció, úgy általában.

Ligeti a TI nemzetközi definíciójával állt elő: korrupció az, amikor valaki a ráruházott hatalommal magánérdeke miatt visszaél. Ezután elkezdte sorolni a TI korrupciós felméréseinek eredményeit, hogy Magyarország a kilencvenes évek óta egyre lejjebb zuhan a korrupciós rangsorban, és ez a zuhanás az utóbbi években egyre gyorsabbá vált. Mára Romániával egy szintre érkeztünk, és

az EU-ból már csak Bulgária, Görögország és Olaszország számít nálunk korruptabbnak.

A TI felmérései szerint a magyar lakosság fontos problémának tartja a korrupciót, és nem tartja elegendőnek a kormány korrupcióellenes intézkedéseit, de az emberek nem nagyon hajlandóak jelezni az általuk tapasztalt korrupciós ügyeket.

Soproni Tamás ehhez annyit tett hozzá, hogy sok esetben az emberek is korrupt eszközökhöz nyúlnak a boldogulásuk érdekében, hiszen ebben a közegben él a magyar társadalom évtizedek óta. Szerinte a korrupciót nem szabad az állammal azonosítani sem, mert az államon kívüli szervezetek is lehetnek korruptak, és példaként fel is hozta az ELTE-HÖK korábbi képviselőit.

Csepreghy Nándor viszont az elejétől fogva arról beszélt, hogy bár van Magyarországon korrupció, de az korántsem annyira durva, amilyennek látszik. Szerinte választóvonalat kell húzni a valódi, bizonyítékokkal és érvekkel alátámasztott korrupciós ügyek, és a marketingfogalomként használt korrupció között.

Az államtitkár szerint az ellenzék és a magyar média felelőssége, hogy felfújják a kormányzattal szembeni korrupciós vádakat. Emiatt az emberek korrupcióérzete is deformálódik, és az elhamarkodott korrupciós vádak miatt felnagyítják a korrupció jelentőségét.

Csepreghy szerint a manapság megjelenő korrupciós vádak 10 százaléka igaz, tehát a korrupcióval vádolt tranzakcióknak csak a tizede mögött van valós korrupció.

Az államtitkár a TI korrupciós felméréseit egyszerűen hangulatjelentéseknek nevezte, amik emberek megkérdezésére alapulnak csak, és pont ezért nem lehetnek pontosak sem, ha az emberek eleve nagyobbnak gondolják a korrupciót, mint amekkora valójában. Csepreghy szerint ezt a túlzást már csak az is bizonyítja, hogy rengeteg mutatóban még az Európai Bizottság is elismeri a magyar fejlődést. Például 2013-ig az EU-s pályázatok elszámolásakor benyújtott számlák tizedénél talált problémát az EU, de 2013 után ez az arány 2 százalék alá csökkent.

A beszélgetés hátralévő részében is ez volt Csepreghy stratégiájának az alapja, szerinte 

azok, akik Magyarországon mindent átható, intézményesült korrupcióról beszélnek, egyszerűen csak nem néznek a számok mögé, és elhamarkodott következtetéseket vonnak le.

Példának hozta fel, hogy míg a média a földtörvény hatásait 10-12 nagybirtokos gazdagodásán keresztül mutatja be, addig arról nem írnak, hogy az árveréseken összesen 8700 gazda jutott földhöz. Az meg már Csepreghy szerencséje volt, hogy egyik vitapartnere sem kérdezett vissza a földek méretére. A valóság ugyanis az, hogy ugyan tényleg földhöz jutott egy széles kisgazdálkodói réteg, de a legnagyobb, Európai léptékben is jelentős földterületek egy szűk kedvezményezetti körhöz kerültek, még úgy is, hogy ezek az emberek és cégek darabra kevesebb földet húztak be.

Csepreghyt ebből a védekezésből azzal lehetett volna talán kipiszkálni, ha a vitapartnerei konkrét fideszes korrupciós ügyekről kezdenek beszélni, de ideáig valamiért jutottunk el. Néhány utalás ugyan volt Ligetitől és Sopronitól is, de ezekre a náluk gyakorlottabban vitatkozó államtitkár könnyen tudott felelni. Csepreghy a legtöbb témában felkészültebbnek is tűnt, többször sikerült azzal megnyernie a hallgatóságot, hogy fejből idézett EU-s támogatási statisztikákat és közbeszerzési felméréseket. Persze az EU-támogatásokat felügyelő Miniszterelnökség második embereként erről valószínűleg jóval többet is tud, mint Ligeti Miklós vagy Soproni Tamás.

Éppen ezért érthetetlen, miért nem próbálták Csepreghy véleményét kikérni például az intézményesült magyar korrupció iskolapéldájának számító V. kerületi ingatlanügyekről, az FHB Bank titkos állami megsegítéséről, a Postáról, a Takarékszektorról, Tiborcz Istvánról, a letelepedési körvényekről vagy a fénysebességgel gazdagodó Mészáros Lőrinc legbüdösebb ügyeiről.

Csepreghy egyetlen esetben kényszerült védekezésre, mikor Soproni Tamás bedobta a TAO-pénzek ügyét, és Ligeti rákontrázott azzal, hogy mennyire átláthatatlan és gyanús a TAO-támogatási rendszer. Az államtitkár kisebb felháborodást kiváltva a hallgatóságból először arra terelte a szót, hogy a TAO-támogatás ugyanolyan, mint az SZJA civileknek felajánlható 1 százaléka, de Ligeti hamar helyretette, hogy nem egészen ez a helyzet, és jó lenne tudni, hogyan kaphatott a Felcsút a TAO-pénzekből több mint kétezerszer annyit, mint egy átlagos focicsapat, és hogy milyen cégek adták ezt a pénzt.

Az államtitkár erre csak annyit mondott:

„Oké.”

(A cikk eredeti verziójában tévesen szerepelt, hogy a Felcsút dupla annyi TAO-pénzt zsebelt be eddig, mint egy átlagos magyar focicsapat. A valóság az, hogy több százszor annyit.)