A Transparency International jogi igazgatóját arról kérdeztük, mekkora szálka lehet a hatalom szemében Integritás Hatóság, megalkuvás-e, hogy nem száll rá igazán a NER-re, és milyen jogkörökre lenne szükségük a hatékonyabb fellépéshez.
Legalábbis a minisztérium erre hivatkozva nem adta ki az iratokat. Az adatokat kiperlő Transparency International kamugyanúsnak tartja az érvelést, ahogy azt is, hogy az ügyletet javarészt szóban bonyolították, feljegyzések nélkül.
A Transparency International Magyarország szerint többféle törvénysértés gyanúját is felvetheti a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány működése.
Az államtitkár az ELTE-n vitatkozott a korrupcióról, ami szerinte nem is olyan nagy probléma, csak az ellenzék meg a média fújja fel. Sőt, kiderült az is, hogy a TAO-pénz ugyanolyan, mint az SZJA 1 százaléka.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház a jogerős bírósági ítélet után elárult pár adatot a quaestoros kapcsolatáról, de nem mindent. Nem csak ők jutottak az utolsó pillanatban, kivételes szerencsével a pénzükhöz.