„Dopeman szövegeiben a lényeg az őszinte társadalomkritika, és az MSZP számára abszolút vállalható”

POLITIKA
2017 március 10., 16:58
comments 176

A VIII. kerület 6. körzetében, a Magdolna negyedben április 23-án időközi önkormányzati választás lesz, mert a fideszes Balogh István Szilveszter lemondott a képviselői mandátumáról. Nem nagy a tolongás, a KDNP-s alpolgármester, Sántha Péterné mellett két civil jelölt jelentkezett a pozícióra. Az egyikük Pityinger László, azaz Dopeman, aki bejelentette, hogy elindul a Szolidaritás Mozgalom jelöltjeként, és nem sokkal később pedig beállt mögé az MSZP helyi szervezete is.

Dopeman 2015-ben a bíróságon, ahol azért vádolták garázdasággal, mejd megrúgta a hungarocell-Orbán fejét. Az ügyben végül tavaly ősszel felmentették. (Fotó: Kovács Tamás / MTI)
photo_camera Dopeman 2015-ben a bíróságon, ahol azért vádolták garázdasággal, mert megrúgta a hungarocell-Orbán fejét. Az ügyben végül tavaly ősszel felmentették. (Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Mivel ritka, hogy egy ország legnagyobb ellenzéki pártja beálljon egy gengszterrapper mögé, megkérdeztük az MSZP sajtóosztályát, miért tartják vállalhatónak Dopemant, mint jelöltet. Azt írták, „az MSZP kerületi szervezete Dopeman elképzeléseit megismerte, azokat támogatásra méltónak találta azzal együtt, hogy a jelölt dalszövegei ironikus, néha keményen megfogalmazott társadalomkritikát tartalmaznak”.

Arra a kérdésre, hogy nem gondolják-e, hogy Dopeman előélete és korábbi megjegyzései miatt nem nyerheti meg a választást, azt válaszolták, azért támogatják, mert szerintük meg fogja nyerni a választást. Szerintük Dopeman egy egyenes ember, kiváló jelölt, a dalszövegei pedig elsősorban ironikus társadalomkritikák, amikkel az emberek többsége azonosul. Mint írták:

„Az már formai kérdés, hogy a gengszter rap műfaji sajátosságai szerint a művészek mondanivalójukat olykor obszcén, vagy trágár szavakat használva mondják el. Nekünk sem tetszik a trágárság, de nem gondoljuk, hogy az alapján kellene megítélni bárkit, milyen dalszövegeket írt. Jockey Ewing is nagyon gonosz volt a Dallasban, mégsem gyűlöltük az őt alakító Larry Hagmant és nem ítéltük el azt a forgatókönyvírót vagy dramaturgot sem, aki a Ponyvaregény szókimondó dialógusait jegyzi. Dopeman szövegeiben a lényeg az őszinte társadalomkritika és az MSZP számára abszolút vállalható.”

A választáson szintén elindul Bolba Márta, aki a Magdolna-negyedben él, és egy kerületi evangélikus gyülekezetet vezet. Az elmúlt években többször is szerepelt a sajtóban: a hajléktalanok ügyében és a menekültek segítésével kapcsolatban is határozottabb véleménye volt, mint a legtöbb hazai egyházi szereplőnek. A lelkész független jelöltként indul, helyi civilek segítik a kampányát, de a programját elküldték az ellenzéki pártoknak, hogy ha vállalnak bizonyos garanciákat, akkor beállhatnak a mögé. Az LMP be is jelentette, hogy támogatja.

Bolba Márta febuár 20-án sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elindul a józsefvárosi időközi választáson
photo_camera Bolba Márta febuár 20-án sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elindul a józsefvárosi időközi választáson

Rákérdeztünk az MSZP-nél, felmerült-e, hogy inkább Bolbát támogassák, és ha igen, miért nem őt támogatják, de erre azt mondták: „A helyzet pont fordított. Eleinte úgy volt, hogy a Szolidaritás Mozgalom jelöltjét a többi demokratikus párt is támogatja. Erről Veres Gábor, az MSZP kerületi szervezetének elnöke korábban egyeztetett más demokratikus pártok vezetőivel, és bár ezeken a megbeszéléseken még támogató nyilatkozatok hangzottak el, végül a szóba jöhető partnerek sajnálatos módon ebből mára kihátráltak.”

Arról, hogy melyik a vállalhatóbb jelölt, azt mondták, nem azt nézték, hogy „Dopeman vagy Bolba Márta”. Mint írták: „Bolba Márta nem kereste meg személyesen az MSZP helyi vezetőit elképzeléseivel. Pityinger László igen. Dopeman neveli kislányát és gondozza fogyatékkal élő húgát, rendszeresen sportol, és részt vesz a civil mozgalmak munkájában, és közben dolgozik az Orbán-rendszer megdöntésén. Azt se feledjük, hogy a Milla alternatív köztársasági elnökéről beszélünk.” Így az sem merült fel, hogy Dopeman esetleg visszalépjen a lelkész javára, vagy az MSZP megvonja tőle a támogatását.

link Forrás

Azzal kapcsolatban, hogy Dopeman a fentihez hasonló hitelüzleteket reklámoz a Facebookon, az MSZP annyit közölt: „Tudtunkkal ez a tevékenysége egy reklámszerződés keretein belül történik.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.