A DK is támogatja a római parti mobilgátról szóló népszavazást

Tbg
környezetvédelem
2017 március 18., 11:30

A Demokratikus Koalíció (DK) támogatja a helyi népszavazást a Római-parti gát ügyében, mondta Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt elnökségi tagja szombaton.

Szerinte az lenne a helyes, ha a főváros III. kerületében élők dönthetnének arról, milyen nyomvonalon épüljön fel a mobilgát.

A Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme kapcsán az óbudai önkormányzat képviselő-testületének hat - ellenzéki (Együtt, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd) - tagja helyi népszavazást kezdeményezett. 

Az önkormányzat közlemény szerint a helyi népszavazásra javasolt kérdés úgy szól: 

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete oly módon alkossa meg a kerület településképi rendeletét és építési szabályozását, hogy a Csillaghegyi-öblözet védelme kapcsán a Duna főmedre mentén csak a Nánási út és a Királyok útja nyomvonala mentén legyen építhető elsőrendű árvízvédelmi védmű?"

A római parti mobilgát megépítéséről ugyan már évek óta beszélnek a döntéshozók (Tarlós István, Szeneczey Balázs), ám egyelőre nem tudni, milyen természetkárosítással járna a budapesti természettes folyópartot rakparttá varázsoló műtárgy, amelynek sem méretéről, sem kialakításáról nem igyekeznek eloszlatni a kételyeket.

Címlapkép: Fotó: Halász Júlia; A mobilgátról tartott első (és talán utolsó) lakossági fórum idén márciusban Békásmegyeren.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.