Az LMP és a Momentum Mozgalom máris elvetette az Együtt közös listáról szóló ötletét

POLITIKA
2017 március 28., 13:07
comments 397
Juhász Péter, az Együtt új elnöke a párt küldöttgyűlése után tartott február 5-i sajtótájékoztatón (Fotó: Kallos Bea / MTI)
photo_camera Juhász Péter, az Együtt új elnöke a párt küldöttgyűlése után tartott február 5-i sajtótájékoztatón (Fotó: Kallos Bea / MTI)

Juhász Péter (Együtt) azt mondta az Indexnek, hogy közös listát akar az LMP-vel, a Párbeszéddel, a Momentum Mozgalommal és a Kétfarkú Kutya Párttal, de az MSZP-vel, a DK-val és a Liberálisokkal nem. Erre hamar megjöttek a pártreakciók:

  1. A Momentum Mozgalom ezt elutasította, mondván: „A Momentum az emberekkel szövetkezik, nem a pártokkal.”
  2. Az LMP pedig azt közölte, hogy kongresszusi határozatban döntött az önálló indulásról, tehát nem kíván senkivel közösen indulni.
  3. A Párbeszéd az Indexnek azt mondta az új pólus ötletéről, hogy a párt hisz az együttműködésben, az előválasztást is ezért kezdeményezte.
  4. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyelőre nem nyilatkozott. Frissítés: az MKKP sem akar közös listát senkivel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.