Az Orbán által üldözött Transparency korrupcióellenes kurzusára járt Orbán Gáspár

politika
2017 április 11., 06:23
comments 270

Újabb vicces, de jellemző apróság derült ki arról, hogy amit a Fidesz vezetői a nyilvánosság előtt üldöznek, azt a színfalak mögött prímán elfogadják családi használatra. Korábban megírtuk, hogy mind Orbán Viktor miniszterelnök, mind Áder János köztársasági elnök legidősebb lánya olyan felsőoktatási intéznénybe jár külföldön, amelyik pontosan olyan konstrukcióban működő egyetem, mint a CEU, és éppen az a vonzerejük, amit Orbán csalásnak nevezett a CEU-ról nyilatkozva.

link Forrás

Most több olvasónk küldte el nekünk a Bibó Szakkolégium weboldalának egyik linkjét, ami a szakollégisták szakmai tevékenységét mutatja be. A joghallgató Orbán Gáspárnál többek között ez szerepel:

Főbb kurzusok, amit elvégeztél: Alkotmányjogi érveléstechnika, Korrupcióellenes kurzus – Transparency International

Ez azért ironikus, mert a Transparency International nevű korrupcióellenes szervezet a kormány által megfélemlíteni és ellehetetleníteni kívánt civil szervezetek egyike, amit azért akarnak kicsinálni, mert Soros György is támogatja. A civil szervezetek putyini mintájú diktatorikus kicsinálásáról most fognak törvényt elfogadni, az ügyben szerdán délután lesz népesnek ígérkező tüntetés a Hősök terén.

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.