Kiszivárgott, Ujhelyi István hogyan lobbizik, hogy az Európai Néppárt kizárja a Fideszt

A Politico hírlevelében jelent meg az a kiszivárogtatott levél, amit Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő csütörtökön írt Manfred Webernek, az Európai Néppárt (EPP) vezetőjének. (Az EPP az Európai Parlament legnagyobb frakciója, ennek a tagja a Fidesz is.)

Forrás: Politico-hírlevél

Ujhelyi a levelében említi, hogy a CEU elleni célzott kormányzati támadásra Weber a Twitteren válaszolt, illetve telefonon beszélt a CEU rektorával, majd azt írta, hogy az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia a CEU ellen hozott törvényt. (Webernek Orbán levélben válaszolt, majd a Politico szerint intenzív telefonbeszélgetést is folytattak.)

A szocialista képviselő azt írta, szerdán ismét több 10 ezer magyar tüntetett Budapesten az Orbán-kormány „megbocsáthatatlan és védhetetlen tettei” ellen, azok ellen, amik felett szerinte Weber szemet huny azzal, hogy „nem utasítja rendre az egyre autoritáriusabb Orbánt és pártját, a Fideszt”. Ujhelyi Webernek azt írja:

„Bizonyára látja, hogy Orbán megtestesít mindent, ami ellen az EPP és személyesen ön is harcol – egy trójai faló, akit nem tud irányítani, és aki elégedetlenséget kelt a kollégái között az EPP-ben.”

Ujhelyi azt írja, már 8 napja nem tudjuk, hogy az EPP továbbra is védi-e „az európai és keresztény értékeket nyíltan tagadó” Orbánt és a pártját. „Itt az ideje felszólalni, és kizárni azokat az EP-frakcióból, akik elárulják az európai közösséget. Többet ell tennie a twitterezésnél” – írja Webernek Ujhelyi.

Fotó: Ujhelyi István / MSZP

A Politico a múlt héten arról írt, hogy az EPP-n belül egyre több mindenkinek van elege Orbán Viktorból és a politikájából, de nem lépnek ellene, főleg azért, mert a 11 fideszes EP-képviselő jó szövetséges, mivel fegyelmezetten szavaz az EP-ben. (A magyar kormány EU-ellenes szövegeléséhez képest 98 százalékban a néppárttal együtt szavaznak, többször, mint a németek.) A lap akkor arról is írt, hogy az EP-ben a szocialista frakcióból is többen nyomás alatt tartják a néppártiakat, hogy végre lépjenek fel a felháborító politikát folytató Orbán ellen. Ezek szerint Ujhelyi István volt az egyikük.