Szél Bernadett a civiltörvény parlamenti vitáján fel akarta mutatni a CÖKA teljesen üres beszámolóját, de a levezető elnök nem engedte, mert ez tiltott szemléltetés

politika
2017 április 19., 08:44
comments 272
Szél Bernadett, az LMP társelnöke napirend előtt felszólal Paks II. fejlesztésével kapcsolatban az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. március 27-én (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)
photo_camera Szél Bernadett, az LMP társelnöke napirend előtt felszólal Paks II. fejlesztésével kapcsolatban az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. március 27-én (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Az LMP társelnöke a Facebookra írta ki, hogy a külföldiekkel való riogatásra kitalált civilellenes törvényjavaslat vitáján a vezérszónoki felszólalásában fel akarta mutatni a CÖF, pontosabban az ahhoz tartozó kormányközeli civil szervezet, a CÖKA (teljesen üres) beszámolóját, amire a levezető elnök közölte, hogy az tiltott szemléltetés. Szél erről azt írta:

„Egyrészt ez már túlmegy a demokratikus alapjogok csorbításán mert ez nettó agybaj, másrészt közöltem vele, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy el tudjam végezni a képviselői munkámat, kerül amibe kerül, és íme a »tiltott szemléltetés« tárgya.”

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány teljesen üres beszámolója (Fotó: Szél Bernadett Facebook-oldala)
photo_camera A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány teljesen üres beszámolója (Fotó: Szél Bernadett Facebook-oldala)

Szél ezzel azt próbálta szemléltetni, hogy a törvény a külföldieket igyekszik megbélyegezni, mintha teljesen belföldi, kormányközeli szervezetekkel kapcsolatban fel sem merülhetne, hogy hiteltelenek.

Szél egyébként a vita előtti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Fidesz képviselői egytől egyig idegen érdekeket szolgálnak, és Orbán sem csinál semmi mást, mint végrehajtja, amit Putyin megkíván tőle.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.