Több magyar katonát küldene a kormány Irakba

POLITIKA
2017 április 26., 11:15
comments 59

Szerdán nyújtotta be a kormány az Országgyűlésnek azt a határozati javaslatot, ami 200 főre növelné (váltási időszakban 400) az Irakba állomásozó magyar katonai egység létszámát.  

A javaslat szerint a Magyar Honvédség a kontingense partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási és tanácsadási, őrző-védő és csapatkísérő feladatokat látna el 2019. december 31-ig, és az Iraki Köztársaság teljes területére kiterjesztenék a mandátumukat. Magyar katonák Irakban 2004-ben

Magyarország 2015 augusztusában küldött katonai kontingenst Észak-Irakba. A 142 fős kontingens jelenleg képességépítési és biztosítási feladatokat végez az erbíli kiképző központ illetékességi területén.

  Az Országgyűlés által 2015-ben elfogadott javaslat még egy maximum 150 (váltási időszakban 300) katonából álló magyar kontingens iraki állomásoztatásáról szólt, 2017. december 31-ig tartó mandátummal.  

Az Amerikai Egyesült Államok vezetésével az Iszlám Állam megsemmisítése céljából 2014-ben létrejött, több mint 60 országból álló, széleskörű nemzetközi koalíció légicsapásokat mér az Iszlám Állam bázisaira, kiképzi, illetve felfegyverzi az iraki biztonsági erőket.

Simicskó István honvédelmi miniszter indoklása szerint a kiképzés kiterjesztésével párhuzamosan 

a koalíció már több alkalommal is kért „további képességeket és a kontingensre vonatkozó korlátozások feloldását”.

A miniszter szerint a „biztonság- és védelempolitikai érdekeink, valamint az illegális migráció megfékezése miatt” Magyarország kiemelt érdeke az iraki helyzet javítása, a további hozzájárulás az Iraki Köztársaság stabilizációjához. Ezért kellene nagyobb létszámú, az Iraki Köztársaság teljes területére kiterjesztett, és 2019. december 31-ig meghosszabbított hozzájárulással folytatni részvételünket az iraki stabilizációban.

A javaslat elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.