Szijj László lecserélte a Mészáros & Mészáros Kft.-t

gazdaság
2017 május 08., 07:32
comments 38

Már nem a Mészáros & Mészáros Kft. a generálkivitelezője annak a Bérc utcai építkezésnek, melynek során kivágtak 27 védett fát, és még néhányat a szomszéd telkéről is. A Népszava értesülései szerint a már több éves csúszásban levő építkezés megrendelője, Szijj László Tief Terra Kft.-je elégedetlen lehetett a kivitelezővel, amely eredetileg 2015 negyedik negyedévére ígérte a befejezést.

A Mészáros & Mészáros dolgozói tavaly áprilisban már a villa vakolásánál tartottak, de azóta se jutottak sokkal előbbre. Jelenleg a lépcsőzetesen kialakított támfal feltöltésén dolgoznak, de akad még munka bőven az épület környékén. Ezt most már a tulajdonos-megrendelő Tief Terra Kft. fogja befejezni, írja a Népszava.

Az 1620 négyzetméteres, panorámás gellérthegyi telket 2012-ben szerezte meg, végül versenytárs nélkül, minimális áron a Tief Terra, aminek a tulajdonosi háttere akkor még elég homályos volt. A pályázaton eredetileg volt egy vetélytárs, az árverés előtt 12 nappal alapított, a következő évben már meg is szöntetett Albers Ingatlan Kft., ami az árverés előtt aztán indoklás nélkül visszalépett.

A Tief Terra Kft.-t 2016-ban vette nevére Szíjj László, a sikeres építési vállalkozó, aki a Körösaszfalt Zrt.- révén hozzá köthető Magyar Építők Zrt.-jével elnyerte az új Puskás Stadion 150 milliárdos megrendelését is. A Körösaszfaltban felbukkan az a Csík Zoltán is, aki a Mészáros-család érdekeltségébe tartozó Aranykorona Zrt. vezető tisztségviselője is volt 2014-ben fél évig.

Szíjj maga a felcsúti Puskás Akadémia kiemelt támogatója. Szíjj a Forbes 2016-os becslése szerint 120 milliárdos vagyonnal az ország hatodik leggazdagabb embere volt. A napi.hu 2017-es listáján viszont a top 20-ba se fér be 40 milliárd forintosra becsült vagyonával. Mészáros Lőrinc vagyona mindeközben egy év alatt száz milliárd forinttal gyarapodott, a napi.hu most az ő vagyonát becsülte 120 milliárd forintra. (Via Népszava

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.