Bözsi néni mondott valamit otthon, amiből mostanra az lett, hogy az MSZP beterjesztette a 13. havi nyugdíjról szóló javaslatot

Orbán Viktor két hete egy imidzsvideó elkészítéséhez ellátogatott Nagygécre az addig ismeretlen Bözsi nénihez, aki azt mondta, hogy:

A kormánypárti politikai információs gépezet, Gyurcsány Ferenc DK-elnök és a kérdéses intézkedés idején kormányon lévő MSZP azóta is folyamatosan a 13. havi nyugdíjjal foglalkozik. Szerdán Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt be is jelentette, hogy kormányra kerülése esetén visszahozná a 13. havi nyugdíjat.

Most az MSZP még egyet lépett, és benyújtotta a jövő évi költségvetéshez a 13. havi nyugdíj bevezetéséről szóló javaslatot. Korózs Lajos MSZP-s parlamenti képviselő, aki az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke is, azt mondta, az MSZP nem megy el szó nélkül amellett, hogy ma Magyarországon emberek 100 ezrei élnek nyomorban. Ma több mint 71 ezer ember van, akinek az öregségi nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot, 148 ezren vannak azok, akiknek a nyugellátása nem éri el az 50 ezer forintot és 331 ezernél több ember van, akinek a különböző járadéka nem éri el az 50 ezer forintot – mondta.

Korózs Lajos a 13. havi nyugdíj fedezetéről azt mondta: nem lehet „bázisszemlélet” vagy „maradványelv” alapján gondolkodni a költségvetésről, vagyis nem lehet, hogy csak az szerepeljen a büdzsében, ami már tavaly is benne volt. Szerinte a mostani struktúrában is van fedezet a 13. havi nyugdíjra, például a napokban derült ki, hogy a NAV 637 milliárd forint adótartozást engedett el, az Eximbanknak a keleti nyitásra több 100 milliárd forintot biztosítanak, Rogán Antal minisztériuma több mint 20 milliárd forintot költhet el, 10 milliárdok jutnak kisvasútra, lőtérépítésre, a Miniszterelnökség Várba költözésére több mint 200 milliárd lesz.

Orbán Viktor érkezése Bözsi nénihez

Tehát Bözsi néni egyetlen mondata (ahogy a káoszelméletben mondják, a pillangó egyetlen szárnycsapása) a saját lakásában akkora hullámokat indított el, hogy az arra adott válasz már törvényjavaslatként van a Paralment előtt. Persze  Fidesz minden bizonnyal le fogja szavazni.

;