Németh Szilárdék hívták Csepelre az „Izom” fedőnevű K. Konrád cégét, a Pest Megyei Rendőrséget is az ő vállalkozása védte

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke Csepelen, a Kis-Duna mellé tervezett birkózócsarnokkal kapcsolatos sajtótájékoztatója után válaszolt a múlt pénteki Rogán-fórumot védő biztonságiakkal kapcsolatos kérdésekre is.

Kedden írtuk meg, hogy egy csapat különös ember védte a nemzeti konzultáció utolsó fórumát. A rendezvényen dolgozó biztonsági cég ügyvezetője K. Konrád, akit "Izom" fedőnéven ismer a titkosszolgálat. A Dózsa György úton fehér Mercedesével karambolozó M. Richárd és K. Konrád ellen ugyanabban az ügyben folyt titkos nyomozás az év elején. Mindketten egy korrupt rendőrök elleni akcióban kerülhettek az elhárítás látókörébe.

Németh Szilárd a 444-nek adott válaszaiban azt mondta, hogy a biztonsági céget a Fidesz helyi szervezete hívta a fórumra, méghozzá azért

mert megijedtek többek közt attól, hogy néhány napja Fekete-Győr András, a Momentum elnöke bement az Origo szerkesztőségébe felkérdezni az egyik ott dolgozó szövegíró munkást.

Ezen kívül az is félelmet keltett a csepeli Fideszben, hogy Rogán egyik korábbi fórumára Juhász Péter tiltakozó akciót szervezett, na meg az, hogy Varga Mihály fórumán egy önkormányzati alkalmazásban álló helyi Fidesz-tag lerángatta a lépcsőn a 444 tudósítóját, és kicsavarta a telefont a kezéből. Németh ezt először úgy állította be, hogy a 444 tudósítója provokált, de amikor visszakérdeztünk azt mondta, hogy ezt ő is csak a neten olvasta, és ha tényleg kicsavarta a telefont egy fideszes a kollégánk kezéből, az sem megengedhető.

A képviselő azt mondta, ő maga nem látta a szerződést, ami a helyi pártszervezet K. Konrádék cégével kötött, de a megbízás csak egy alkalomra szólt, és korábban nem alkalmazták a céget egyetlen rendezvényen sem. Hogy K.-ék ellen nyomozás folyik, arról a szerződést megkötők nem tudtak, de Németh azt mondta, beleíratta a szerződésbe azt is, hogy minden egyes őrért a biztonsági cégnek kell felelősséget vállalnia.

Mindent egybevetve, Németh Szilárd úgy érzi, jó döntést hoztak a cég felbérlésével, hiszen a biztonsági őrök remek munkát végeztek, és a fórum is nagyon jól sikerült.

K. Konrád cége nem csak Csepelen dolgozott.

A vállalkozás honlapjának képgalériás részén látható egy fotó, amin egyenruhás emberük áll a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egyik épülete előtt.

A fotón kivehető az épület kapuján egy tábla, annak alapján úgy tűnik, hogy a rendőrség épületét K. Konrád biztonsági cége védi. Tegnap levélben érdeklődtünk a rendőrségen, hogy pontosan milyen kapcsolatban állnak az Izom fedőnevű férfi vállalkozásával, de egyelőre nem kaptunk tőlük választ,

A titkos nyomozás adatai szerint az egyik korrupt rendőrtiszt, aki törvénytelenül bűnügyi információkat juttathatott M. Richárd csapatának, 2015-ben a Pest Megyei Rendőrfőkapitányságon dolgozott. „Kiemelkedő szakmai tevékenységéért” akkor ki is tüntették.

Szerdán, a csepeli lakossági fórumon alkalmazott biztonságiak miatt a Jobbik kezdeményezte, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága külön napirendi pontként foglalkozzon az üggyel, és vizsgálja meg a Fidesz és az alvilág kapcsolatát, valamint hogy miért jelennek meg a párthoz köthető rendezvényeken és akciókon sorra ilyen kétes alakok. Ha a Jobbik javaslatát elfogadják, akkor Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként a saját maga vezetett Fidesz-szervezet döntését vizsgálhatja majd.

(Címlapi kép és videó: Botos Tamás)

;