Lázár szerint nem a magyar állam, hanem a Soros-féle civil szervezetek működnek maffiaszerűen

politika
2017 június 01., 11:16
comments 131

Soros György amerikai milliárdos, a Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke az Európai Bizottság gazdasági fórumán tartott beszédet az Európai Unió reformjáról. A beszéd leirata szerint többek között  azt mondta:

„megtanultam, hogy a demokráciát nem lehet külföldről szállítani. Azt a népnek magának kell kivívnia és megvédenie. Csodálom a magyarok bátorságát, amivel szembeszállnak Orbán maffiaállamának szemfényvesztésével és korrupciójával. És reményt ad az európai intézmények energikus válasza a Lengyelországból és Magyarországról érkező kihívásokra.” 

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Krományinfón ezt (minden magyar nevében) visszautasította, mert ez szerinte igazságtalan Magyarországgal szemben, és súlyosan elferdíti a valóságot. Lázár szerint „a Soros György által pénzelt szervezetek” voltak azok, amik az elmúlt években nem tartották be Magyarországon a törvényeket, nem vállalták az átláthatóságot, a nyilvánosságot, így nem a magyar állam, hanem ezek a szervezetek működtek maffiaszerűen.

Bár Lázár nem nevezte meg a szervezeteket, de a logikája alapján a szabadságjogokért dolgozó TASZ, az emberi jogokat védő Helsinki Bizottság és a korrupcióellenes, átláthatóságért küzdő Transparency International civil szervezet is maffiaszerűen működik.

photo_camera Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Lázár azt is megerősítette, hogy a kormány megküldte válaszát az Európai Bizottság CEU-val kapcsolatos kérdéseire. Szerinte a brüsszeli testület kérdéssora inkább volt politikai, mint jogi természetű. (Korábban Orbán is ezt mondta.) A CEU-val kapcsolatos fejleményekről a kormány jövő héten tárgyal – árulta el. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.