Bár gyanítom, hogy nem ez az egyetlen megmaradt példánya, de most a Vaterára felkerült egy a Népszabadság utolsó, 2016. október 8-i számából. A lap újságírói ennek a számnak a nyomdába kerülésekor még nem sejthették, hogy ez lesz az utolsó, másnap teljesen váratlanul érte őket a kiadó bejelentése a lap megjelenésének felfüggesztéséről.
A kiadó ekkor még Heinrich Pecina tulajdonában volt, de hamarosan Mészáros Lőrincébe került, a felfüggesztésből pedig beszüntetés lett, a lap munkatársait szélnek eresztették.
Az utolsó lapszám igazi békebeli időket idéz, a címlapsztori Rogán Antal legendás helikopterezése, amelyet a miniszter olyan nagysikerű sajtótájékoztatón próbált elmagyarázni, hogy bő fél évre el is kellett utána tüntetni a nyilvánosság elől, hogy aztán most megerősödve térhessen vissza.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.