Vasárnap magabiztos többséget szerzett a francia nemzetgyűlési választásokon Emmanuel Macron elnök alig néhány hónapja alapított politikai mozgalma, a La Republique en Marche! (LRM). Télen még az is lehetetlennek látszott, hogy a centrista-liberális Macron nyerni tud az elnökválasztáson, nemhogy a parlamenti siker. Még Lánczi Tamás, az Orbán-kormány farzsebében élő házielemző is azt írta egy hónapja, hogy

„a liberálisok öröme ráadásul nem csak Ausztria, de Franciaország esetében is korai: A franciák hamarosan nemzetgyűlési választásokat tartanak, ami után a frissen elnökké választott Macron olyan egyedül érezheti magát, mint a nap végén a waterlooi csatamezőn álldogáló Napóleon.”

Az első forduló eredménye alapján azonban Macron nemhogy nem marad egyedül, de akkora többséget szerez, amekkorát még soha, egyetlen politikai erő sem birtokolt az V. köztársaságban. Hogy pontosan hány képviselői helyet nyer az LRM, az még azon is múlik, hogy a második fordulóban a kisebb pártok szavazói hová voksolnak, de Macronék mellett szól, hogy az elnökválasztáson látottak alapján várhatóan rengeteg szélsőségellenes protesztszavazat áramlik hozzájuk, és hogy eleve ők most messze a legnépszerűbb párt Franciaországban.

Rögös út vezetett idáig: a májusi elnökválasztáson a legtöbb elemző elsősorban annak tudta be Macron sikerét, hogy a szélsőjobboldali Marine Le Pennel együtt jutott be a második fordulóba, és a franciák többsége inkább a mérsékelt jelöltet választotta. A többség akkor még a hagyományos jobboldal győzelmét várta a parlamenti választáson, ezért is volt olyan nehéz Macronnak miniszterelnököt találnia, hiszen mindenki azt várta, hogy ezen a választáson a mérsékelt köztársasági jobboldal szerez többséget a Nemzetgyűlésben.

Macron azonban remekül kezelte az elnöki győzelem után ráirányuló médiafigyelmet, gyújtó hangú beszédekben állt ki a progresszió, a szabadságjogok, a szabadpiac és a felvilágosodás általános eszméi mellett, ezen kívül rég nem látott keménységgel lépett fel diplomáciai találkozóin. A francia választók, akik Macronban már csak fiatal kora miatt sem bíztak igazán,

meglepődve látták, milyen határozottan képviseli az Európa-párti francia álláspontot az új elnök akár Angela Merkellel, akár Donald Trumppal, akár Vlagyimir Putyinnal szemben.

A francia sajtó és a közösségi média Macront diplomáciai határozottsága és összeszedettsége miatt az ország legnagyobb államférfijeihez hasonlította, kiemelve, hogy talán Charles de Gaulle óta nem volt olyan elnöke a köztársaságnak, aki ennyire éreztetni tudná partnereivel Franciaország erejét és nagyságát.

Persze ebben Macronnak kapóra jött Vlagyimir Putyin előre leegyeztetett franciaországi látogatása, a brüsszeli NATO-csúcs, és az USA kiugrása a párizsi klímaegyezményből. Az elnök mindegyik esetben jól találta meg és képviselte a felvilágosult, európai, liberális álláspontot.

Ezek hatására egyre több francia gondolta úgy, hogy érdemes adni Macronnak egy esélyt a parlamenti többségre is, és egyelőre nagyon úgy tűnik, meg is fogja kapni ezt az esélyt, ezzel pedig teljes egészében átalakul az eddig ismert francia belpolitika.

Az eddigi két domináns pártcsalád, a szocialisták és a mérsékelt jobboldal az előrejelzések szerint iszonyatosan visszaesnek, a korábbi képviselőik közül pedig többen beléptek Macron mozgalmába. A Francois Hollande katasztrofális elnöksége által teljesen kicsinált szocialisták várhatóan kb. 150 parlamenti helyet veszítenek majd, és ezzel szinte teljesen eltűnnek a politikai palettáról.

Azonban Macronnak várhatóan szélsőbal és szélsőjobb ellenzéke is lesz, még annak ellenére is, hogy a francia választási rendszer a két forduló miatt a törvényhozási választásokon sem igazán kedvez az olyan szélsőségeknek, amiknek ugyan van számottevő bázisuk, de az elutasítottságuk még nagyobb. Ebben a környezetben a vasárnapi eredmények alapján Marine Le Pen Front National-ja is kifejezetten jól teljesít, és várhatóan az ellenzék meghatározó ereje lesz. (Pont hogy nem teljesít jól, jó nagyot bukott a párt, szorri vagyok a figyelmetlenségért.)

Ez alapján úgy tűnik, a nemzetgyűlési választás második fordulójával befejeződik a francia belpolitika átalakulása, és az országban szinte a világon elsőként áll be a hagyományos jobb és baloldali politikai tagoltság helyett a globalizációpárti és a globalizációellenes politikai erők közötti törésvonal dominanciája. Az új viszonyok közé mentik át magukat a mérsékelt jobboldali képviselők, de az ő pártcsaládjuk felé a Front National és Macron pártjának vonzása is nagy lesz. A hagyományos jobboldal új vezéregyéniségének, Francois Baroin-nek várhatóan az lesz a legfontosabb feladata a választások után, hogy egyben tartsa a pártot, és megtalálják a helyüket a megváltozott körülmények között.

Megszólítaniuk biztosan lenne kit, a választás első fordulóján ugyanis iszonyatosan magas volt a távolmaradók aránya: az V. köztársaság idején most fordult elő először, hogy

a szavazásra jogosultak több mint fele nem ment el szavazni.