Történetének legembertpróbálóbbikabb grillszezonját éli az ország (Werbőczi-utódok toldozzák, foldozzák): soha ennyi

honfitársunk

nem állt még faszénfüstben szenesedő húsok fölött elkeseredetten, reménykedőn, bár az elkerülhetetlen vereség transzcendentális tudatában. (És nyilván csontrészegen, de túl van ez tárgyalva.)

Honfitársaim a nyílt láng avagy parázs fölött! Hozzátok szólok. Tikteketet féltelek.(Fölvetődhetne, esetleg, hogy keverném a grillszezont a grillfaszommal, de a rosszindulatú vádaskodásokat határozottan vissza kell utasítanom.) Az aggodalom akkor ütött felettébb tanyát ifju szívemben (apropó: hétvégén marinált ökörszívet sütött nekünk a magyar grill és BBQ koronázatlan Paganinija, Adorjányi Máriusz) amikor szemem elé került a Tesco minapi sajtóközleménye, miszerint „évről évre nő a grilltermékek népszerűsége, a vásárlók pedig egyre inkább a magas minőségű termékeket keresik. Az áruházlánc a májustól szeptemberig tartó grillszezonra 800 ezer csomag grill húskészítménnyel, 100 ezer tálca hamburgerhússal és 1,5 millió csomag grillfűszerrel készül.”

Ebből kiviláglik tehát (feketén-fehéren), hogy egyrészt grillőrület van, országszerte elszabadult grillpower, másrészt újfent (ismételten) láthatóvá válik, hogy a mindenkori píárolás obligációszerűen tartalmaz valami ordashazugság-értékű csúsztatást avagy büdös, bornírt blődságot. In concreto: ha a vásárlók tényleg a magas minőségű termékeket keresnék, akkor messzire elkerülnék az áruházak polcain, fólia alatt szomorkodó, előre pácolt húsokat, fűszerkeverékeket, miegyebeket.

Végtelenségig vesézhetnénk az izomakciózott grilltermékeket, a teljesen használhatatlan sütőktől a tömegpusztító begyújtófolydékokon át (SOHA ne vegyenek!, balesetveszélyes, és az étel is petróleumszagú lesz tőle) a porszerű, mindent összekormoló, a rajta készült ételeknek összetéveszthetetlen BKV-buszos ízvilágot kölcsönző faszenekig.

De még ezek a sütőeszközök a kevésbé rizikósak (kivéve azt a kurva folyadékot), mert a grillezéshez tényleg csak valami parázsló, lehetőleg nem túl büdös anyag kell, meg egy rács, amire hőkezelés céljából rápakolhatjuk élelmiszarainkat, nem egy Mars-expedíció tehát: ha időben vesszük le a rácsról a hőkezelt élelmiszert, akkor nagy kárt nem tudunk csinálni.

Azonban (ámbátor) éppen itt van a kutya eltemetve, ez lenne az egész grillmizéria Achilles-sarka, archimédeszi pontya, Augeiasz-istállója: az élelmiszer megfelelő minősége, tudnillik. Vagy ahogy a népi bölcsesség mondja: szarból nem lesz bréknadrág. Tehát a megfelelően pocsék húsféléket vagy egyéb emészthető anyagokat akármeddig, akárhogy tesszük ki hőhatásnak, abból ehető étel nem lesz.

Márpedig az áruházak úgynevezett grillkínálatában észlelhető húsféleségekkel mindent megtesznek, amit az ehetetlenség érdekében meg lehet. A grillvalami általában valami piroskás zsiradékban úszó, lefóliázott csirke- vagy sertésalkatrész (rosszabb esetben pulyka-). Mi is ezzel a baj? Egyrészt maga az alkatrész sem az a csúcsminőség eleve: növekedési meg egyéb hormonokkal, vér- és halliszttel tápoltatott állatok mindenféle utólagos adalékokkal, és végső soron vízzel (a súly miatt) megküldött húsa; erre jön valami faszagányos növényi olaj (napraforgó és repce) meg a sefüle-sefarka fűszerek, úgynevezett BBQ-fűszerezésnél még füstaromák és édesítőszerek is, aminél undorítóbb és fölöslegesebb kombinációt nehéz volna elképzelni.

Na most ezek a húsok eleve föl vannak darabolva, ne kelljen már a késsel vesződnie a minőségtudatos fogyasztónak, amiből következően villámgyorsan veszítik el természetes nedveiket, szaftjaikat, végsősoron ízüket, ami eleve nem sok volt nekik (lásd: táp, hormon, víz), ezt a folyamatot extrém módon gyorsítja az olajos pác, aminek a savai valósággal szétmarják a húst, ettől van az, hogy amikor megsüti az ember (a gyanútlan vagy tök hülye), és leveszi a tűzről, másfél perc múlva cipőtalpállagú minden szelet. (Én az olajos/mustáros pácoktól egyébként is óva intenék mindenkit, nagyon kell tudni, hogy melyik húst és mennyire, minek; jellemzően több kárt okoz, mint használ.)

Bréktrújellegű grillszezonunk Kasza Tibi-szerű szupersztárjai mégis az úgynevezett grillsajtok. Úgy viszik, mintha banán volna. Minden televan vele.

Eltekintenák a magyar tejipar rendszerszintű szidalmazásától, Trianon óta nem is nagyon fair, nem véletlen, na, hogy nincsenek híres sajtjaink, és az sem, hogy a lakosság legszélesebb rétegei a tökéletesen ízmentes, ám gumis állagú trappistát fogyasztják sajtként sajtok helyett. Tehát a kibontakozó grillmánia valami olyasmit hozott ki a magyar tejiparból, amire azért a legpesszimistábbikabbja sem számíthatott: a gumisnál is gumisabb, az ízetlennél is ízetlenebb, tökéletesen sajtszerűtlen grillsajtok igen széles választékát. Ezek a megragadhatatlan termékek egyetlen tulajdonságuk miatt lesznek grilltermékek: hogy nem olvadnak meg. Csodálatos.

Mindenki jobban járna egy darab dúralamíniummal.

Az sem olvad meg, de legalább nincs olyan rossz íze.

A lokális agybajcsúcs pillanatnyilag a képen is látható Karaván grillsajt, amit, kapaszkodjanak meg, bükkfán füstöltek (vagy kapott valami aromát). De minek, az Isten szerelmére? Hát ha valamit grillezzünk, az ugye faszénparázsra kerül, tehát eleve füstös lesz, az a lényege a grillezésnek, a füst! Akkor ugyan mi végre az előrefüstöltség? Hát nooormális?

Honfitársaim! Ha Istent ismertek, ne vegyetek soha grillsajtot és előrepácolt grilltermékeket! Borogassátok föl a grillsajtos pultokat, vegyétek blokád alá a grillsajtgyárakat, alakítsatok grillsajtellenes sejteket, de semmiképpen se vessétek tűzre a grillsajtokat! Lázadjatok!

Ha és amennyiben igény mutatkozik Önben ilyesmire, kövesse befelé a szerző Facebook-kommunáját!