Megírta a BKK-nak, hogy átverhető az új jegyrendszerük, mégis feljelentették

Az RTL Klub Híradójában szólalt meg az a férfi, aki múlt hét pénteken 50 forintért tudott bérletet venni a BKK új, digitális jegyértékesítő rendszerében. 

Mint a csatornának elmondta, hobbiszinten foglalkozik weboldalak fejlesztésével, és szereti megnézni, melyik mennyire biztonságos. Ezért kíváncsiságból kipróbálta, a BKK új szolgáltatása esetében működik-e egy ismert sebezhetőség. Működött, egy szám átírásával annyiért vett bérletet, amennyiért akart. Ezután rögtön, két percen belül jelezte a BKK-nak a hibát, de erre azóta sem kapott választ. 

Mint elmondta, nem is tervezte kihasználni a hibát, épp azért akarta figyelmeztetni a céget, hogy rossz szándékú felhasználók ne tudjanak visszaélni a lehetőséggel. 

A BKK keddi sajtótájékoztatóján viszont a vállalat vezérigazgatója, Dabóczi Kálmán azt mondta, feljelentést tettek. Dabóczi kikelt azok ellen is, akik videón mutatták meg, hogy az ellenőrök nem tudják ellenőrizni, hogy valódi-e egy digitális bérlet, tesztjük során 10 alkalomból 10-szer tudtak hamisított bérlettel utazni. A BKK vezérigazgatója szerint viszont felelőtlen ez a magatartás, szó nincs tesztelésről, súlyosabb és durvább esetről van szó. 

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.