Egy óvatos nyilatkozattal kedden Theresa May is csatlakozott azokhoz a brit pártokhoz, amelyek elítélték az amerikai elnököt, amiért összemosta a rasszista tüntetők és az ellenük tiltakozók felelősségét a charlottesville-i eseményeknél. Ugyanakkor May az amerikai elnök nagy nehezen összehozott nagy-britanniai látogatása előtt ennél messzebbre nem merészkedett.
Donald Trump hétfőn úgy értékelte a Charlottesville-ben történteket, hogy a Lee tábornok szobráért felvonulók között voltak rendes emberek is, ugyanakkor a neonácik ellen tüntető baloldaliakat azzal vádolta, hogy ők is erőszakosak voltak, és ugyanúgy felelősek a történtekért.
A virginiai városban szombaton egy ember meghalt, 19 pedig megsebesült, amikor a 20 éves James Fields az ellentüntetők közé hajtott autóval.
Miután Trump elkente a felelősséget, Theresa May másnap úgy reagált: „Nem lehet egyenlőségjelet tenni azok közé, akik náci nézeteket támogatnak és és akik ellenzik ezeket.” Fontosnak tartja, hogy akik felelős pozícióban vannak, elítéljék a szélsőjobboldali nézeteket, bárhol is hangzanak el.
Ugyanakkor May nem ért egyet azzal a felvetéssel, miszerint ezért vissza kellene vonni Trump nagy-britanniai meghívását.
Februárban már a brit alsóház is tárgyalt Trump meghívásának visszavonásáról, miután Nagy-Britanniában 1,86 millióan írták alá az erről szóló petíciót. Végül a látogatás mellett maradtak. Az akciónak annyi eredménye volt, hogy Trump csak vonakodva fogadta el a meghívást, pedig Brexit után a brit kormány még szorosabban szeretne együttműködni az Egyesült Államokkal.
Nemrég Vince Cable, a Liberális Demokraták vezetője követelte, hogy vonják vissza Trump meghívását, mivel az amerikai elnök „megmutatta, hogy nem tudja leválasztani magát a szélsőjobboldaltól és a felsőbbrendűségüket hirdető radikálisoktól”. Hozzátette, hogy hiba lenne ezt az embert hivatalos vendégként fogadni Nagy-Britanniában. Szerdán a munkáspárti Jeremy Corbyn is arra szólította fel a kormányt, hogy vonják vissza Trump meghívását.
Miután David Duke, a Ku Klux Klan korábbi vezetője köszönetet mondott Donald Trumpnak, hogy „volt bátorsága elmondani az igazságot Charlottesville-ről és elítélte a baloldali terroristákat”, Skócia első minisztere, Nicola Sturgeon is jelezte az amerikai elnöknek, hogy
„ha az olyanok, mint David Duke dicsérnek, azt jelenti, hogy a rossz oldalon állsz. Nincsenek »rendes nácik«. Komolyan fel kell lépnünk a szélsőjobb ellen.”
Heiko Maas német igazságügyi miniszter szerdán elítélte Donald Trumpot, amiért a neonácikat mentegette. Maas kiemelte, hogy senki sem mentheti fel el az antiszemitizmust és a neonáci rasszizmust.
„Tűrhetetlen, ahogy Trump elkendőzi a jobboldali a charlottesville-i jobboldali hordák által elkövetett erőszakot”- írta közleményében a szociáldemokrata politikus. Hozzátette, hogy ha szélsőjobboldali propagandáról és erőszakról van szó, akkor nem lehet relativizálni.
Hétfőn Angela Merkel is arról beszélt egy interjúban, hogy világos és erőteljes lépések szükségesek a szélsőjobboldal visszaszorítására. Megjegyezte, hogy a németek látják, hogy növekszik az antiszemitizmus, és sok a tenni való ebben az ügyben otthon is. (Guardian/FAZ/Reuters)
Az amerikai elnök addig nem megy az országban, amíg a brit közvélemény meg nem békül vele.
Eközben híres írók bosszankodnak a Twitteren, hogy az elnök miért úgy reagált a Charlottesville-ben történtekre, hogy a baloldal is erőszakos volt, és mindkét oldal felelős.
Heather Heyer 32 éves jogász halt meg, amikor egy neonáci az ellentüntetők közé hajtott. Az eset Trump nemzetbiztonsági tanácsadója szerint is terrortámadás volt.
Pedig órákig vitatkozott erről a parlament.