Bödőcs Tibor: „A máj nem örök”

Az első számú búcsúszentlászlói humorista, Bödőcs Tibor megírta első könyvét, ami szeptember második hetében jelenik meg, és a hónap végén mutatják be. Az Addig se iszik olyan írók teljes életművét parodizálja, mint Krúdy, Hemingway, Krasznahorkai, Orwell, Móricz, Márquez, Proust, Rejtő, Mándy, Ottlik, Örkény, Kertész, Esterházy, Kosztolányi, Márai, Hamvas, Bodor Ádám vagy Hrabal. 

A végeredmény nagyon vicces. Bödőcs bebizonyította, hogy még a parodizálhatatlannak tűnő Rejtőt is lehet jól parodizálni. De az Addig sem iszik nem csak egyszerűen egy 2017-es Így írtok ti. A szerző Micimackón keresztül mutatja be, hogy igazából Krasznahorkai pokolnál is pokolibb világa is vicces, vagy éppen láthatjuk, hogy Kertész Imre hőse akár egy fociakadémián is találkozhat az igazi őrülettel. Jó hír, hogy nyelvében él az Esterházy. Bödőcsnél magától értetődő, hogy Hamvas Béla Konfuciusszal kezdi a szalonnasütést is. Spoiler alert: Édes Anna = Django elszabadul. De az is kiderül, milyen lenne a feminista 1984, vagy hogy milyennek látná Móricz a NER-t.

Fotó: Botos Tamás

Vasárnap este, a Dumaszínházban megtartott aktuális, eddigi legerősebb műsora, a Nincs idő gólörömre után beszélgettünk Bödőccsel a könyvről és az irodalomról, Adyról és Bayerről, az orbánizmusról és a trumpizmusról, a humorról és a tabukról, a búcsúszentlászlói kocsmáról és a lakóiról.

444: Mi ez a könyv igazából?

Bödőcs Tibor: Egyszer, hirtelen felindulásból, két éve nyáron, Hamvas Béla olvasása közben, után írtam egy paródiát a borfilozófról, A szalonnáról, még egyszer címmel. Elküldtem a Szálinger Balázsnak meg a Cserna-Szabó Andrásnak, aki azt írta, hogy „szájbakúrt jó”, ami nála pozitív jelző lehet. (Később is így válaszolt általában az emailekre, ha válaszolt.) Utána eltelt pár hónap, Krúdyt kezdtem olvasni, gondoltam, azt is kipróbálom, és igazából az volt az áttörés. Akkor már mondta is a Cserna, hogy legyen ebből egy kötet. De közben felléptem, párhuzamosan írtam két estet, úgyhogy a következő év májusában jutott el hozzám a Helikon kiadó igazgatójának, Szász Zsoltnak az ajánlata, hogy megrendelnék, kiadnák a kötetet, és fél év alatt megírtam a maradékot. A szerződéskor még csak öt volt meg, a Hamvas, a Krúdy, a Márai, a Rejtő és a Pepsi Kalasnyikov is, ami az ÉS-ben megjelent.

Mi alapján választottad ki a szerzőket?

Nagyon sokat kellett hozzá olvasni, úgyhogy az volt a cél, hogy jó írók legyenek. Igazából rossz író nincs a kötetben, esetleg csak én. Egyébként Cserna öt különfélét kitalált, hogy mit kéne még megírnom, de én most azon gondolkodom, hogy versparódiát tudnék-e írni, az elmúlt hetekben nagyon sokat foglalkoztam Ady Endrével.

Az még a paródiával együtt is érezhető, hogy a legtöbb szerzőt nagyon tiszteled.

Volt egy algoritmusa az írásnak.

Először volt az olvasás, nagy elánnal, aztán minden írótól olyan sokat olvastam rövid idő alatt, hogy csömöröm lett tőlük meg a manírjaiktól. 

Rövid idő alatt ki lehet ismerni az írók szótárát. Szóval lelkesedés – csömör – szobordöntés – új, torz szobor formázása; ez volt a ritmus, de elfogyhatatlan szeretettel persze.

Még a legnagyobb írókkal is ilyen hamar meg lehet telni, és át lehet látni rajtuk?

Ha egy hét alatt elolvasod három könyvüket, akkor igen. De nem csak átlátod, hanem csodálod is. Van ez a close reading-technika, amivel annak idején Spiró György elemzett zseniálisan Csehovot, Shakespeare-t az egyetemen. Ebben mondatról mondatra haladt, felboncolta, összevarrta, én is így olvastam ezeket a könyveket. Ilyen alaposan sosem olvastam még, nem csak úgy céltalanul élvezkedve, hanem nagyon konkrétan analizálva figyeltem az áldozatot. És ugye nem csak az írók stílusparódiája van, minden fejezetben van mellé valami más is. Ottlik + Waldorf, Kertész + foci, Esterházy-hoz meg mindent hozzá lehetett rendelni. Van Hrabal-paródia is. Viszonylag régen olvastam, jó volt újra bohumilozni. Hrabal nagyon fontos szerző volt nekem, az egyik legelső, aki megérintett, és beszippantott. Kb. 15 évesen olvastam először, és akkor ezeket a szentlászlói figurákat elkezdtem megérteni, ezt a világot a hrabali filozófián átszűrve felismerni. Hogy bárhonnét jöhet egy nagy, bölcs szellemes mondat. De persze a faluban nem ők az átlag, a kocsmába a deviánsok, a furcsák, a bolondok járnak, amilyen talán én is vagyok.

És van olyan, akit inkább gúnyolni akartál a paródiával?

Hát, inkább eszköznek vagy maszknak használtam őket. Kertészen például sokat gondolkodtam, hogy hova vigyem a gyereket abban a fejezetben, hogy ne legyen nagyon profán. Gondoltam, akkor írok a fociakadémiák univerzumáról, és inkább azon csattan az ostor, de persze a Kertész-stíluson is. 

Ja, és amikor írtam, akkor mindig annak az írónak a szerepében voltam egész nap. Három hétig Krúdy voltam, az jó volt.

Csernával meg az volt a közös munka, hogy elmentünk inni, és pultszörfölés közben hihetetlen nagy okosságokat mondtunk az irodalomról, nagyon sarkosan, és az irodalomtörténet Nógrádi Györgyeiként kiadtuk a tűzparancsot sokakra. Akiket imádunk, azokban is van olyan, ami az én olvasói szemszögemből idegesít. Csernának amellett, hogy remek író, erős koncepciója van az irodalomról, fontos szörfölések voltak ezek.

Fotó: Botos Tamás

Volt olyan író, akinek a paródiáját megcsináltad, de már nem került bele a könyvbe, vagy nem volt olyan jó?

Olyan nem volt, csak olyan, amin még kellett egy kicsit dolgozni. Az elején még többet segített Cserna, de utána úgy belejöttem, hogy azért is kellett befejezni, mert a végén már annyira rutinszerűen ment, hogy azt éreztem, a telefonkönyvet is meg tudnám csinálni, az meg már nem jó. De egy csomó nagy hiányzó van: Thomas Mann, Kafka, Joyce, Virginia Woolf, Bulgakov, Spiró, Bukowski, Hajnóczy.

Az milyen dolog, hogy a könyv szerkesztőjének, Cserna-Szabó Andrásnak a paródiája is benne van?

Arra nem mondott semmit, szerényen örült magának, hogy őt is kanonizáltam.

Annak van valami oka, hogy Pepsi Kalasnyikov orosz szerző fiktív? Azért túlnyomórészt mintha Pelevinre utalna.

Ott több szerző volt, Szorokin, Jerofejev, Kaminer, Andruhovics is van benne. Úgy éreztem, egy korhangulatot ragadok meg. Néztem a Pussy Riot-dokumentumfilmet, meg mindig Leningradot hallgattam, amikor azt írtam.

Volt egy nagy vitát kiváltó cikkünk arról, hogy a mostani kötelező olvasmányok nem igazán szerettetik meg az iskolásokkal az olvasást.

Ez igaz.

Te viszont olyanokat írsz például Proustról, hogy „az emlékezés Messije”. Ezt így már sokkal inkább meg lehet jegyezni, és jobban fel is kelti az érdeklődést.

Igen. Azt figyeltem meg, hogy van egy ilyen régészet- vagy ásatásjellege az olvasási munkának a nyelv meg a társadalmi változások miatt. Nagyon benne kell lenned, hogy minden szót megérts. 

Valószínűleg nem jó, ha a gyerekeknek olyan leleteket adunk, amiket nem értenek, és teljesen ismeretlen szótárgyakkal bíbelődnek.

De azt is hülyeségnek tartom, ha átírják a klasszikusokat, mert ha edződsz, akkor megérted, dekódolod.

A könyv címe „Addig se iszik”. Ez szerepel a Hamvas Béla-paródiában, a fülszöveg szerint pedig apád mondta ezt arról, amikor könyvet írsz. Ez igaz, tényleg nem iszol addig se?

Igen. Majdnem. Különböző munkafázisok voltak, volt amikor ittam. Amikor szerkesztettem, akkor mondjuk nem, az ötletelésnél igen, vagy mondjuk mikor két hétig Hemingway voltam, az cefetül megviselt.

Gyakorlatilag te vagy az egyetlen ismert standupos, aki keményen belemegy a közéleti témákba.

Mert érdekel, idegesít, zavar, foglalkoztat, de ez a legnehezebb része a műsoromnak. Állandóan alakítani kell. Egyrészt van a tiszavirág-életűsége a közéleti dolgoknak, és ez kérdés nálatok is a 444-nél (hogyha Krúdyt tudtam basztatni, akkor a 444-et is hadd), hogy mire ugrunk. Mennyi faszság elhangzik minden héten, és most minden Németh Szilárd-mondatra ugorjak-e. Szokták nekem mondani, hogy csináljunk egy John Oliver-szerű valamit, de az más, mint a standup, az valami magas szintű újságírás, és jobban kötődik a napi eseményekhez, mint a stand up.

De miért mész bele ennyire?

Én szívesen beszélnék a recskázásról többet, meg az egyházról, halálról, vagy a szerelemről és más démonokról, de nem lehet azt, hogy itt és most nem szólunk hozzá a közélet ügyeihez. 

Nem olyan helyzet van, hogy ne kelljen követni, mit csinálnak.

Ady kapcsán gondolkodtam ezen, mert elolvastam az összes versét, mint egy regényt. Elég kemény volt. Volt benne egy szeizmográf. A lényeget látja, mondjuk kicsit sokat beszél magáról, ami még nála is idegesítő, pedig elég érdekes volt a fószer. Ady nagyon sokat beszél arról, hogy milyen jókat mond a társadalomról, és mennyire igaza van, és csak neki, naná. Ha írok róla paródiát, az nyilván egy fogás lesz, hogy akkora egója van, hogy nem tud bemenni sehova, mert kicsi a belmagasság. Szerintem mondjuk közgazdaságilag ő sem volt annyira felvértezve, de nyilván olyan emberekkel ivott, akik mondtak neki jó dolgokat. Bereményi szerint a Nekünk Mohács kell-t tuti egy kocsmaasztalnál hallotta, tényleg olyan. Én mindig a rendelkezésemre álló információk alapján teszek fel kérdéseket, ami a művészet lényege, tükröt tartok mintegy. Képzeljük el, milyen jó lenne, ha lett volna paródia Károly Róbertről meg Mátyásról, és benne lenne a történelemkönyvekben az, amit róluk mondott egy bolond bohóc vagy egy lázadó standupos. Szóval van ennek értelme, legalábbis ezzel nyugtatom magamat.

Fotó: Botos Tamás

Egyébként nyilván a közönség is alakítja a fellépőt, lehet, hogy sokkal hosszabb lenne a közéleti rész, ha még jobban vennék, de azért ennek egy kicsit ellene is kell menni. Nem kell teljesen a közönség uszályába kerülni, hanem akkor is le kell nyomni, ha éppen olyan a közönség. Jó, jegyet vesznek, és jönnek rám, nagyjából sejtik, hogy mire számíthatnak, de azért így is meg kell őket törni.

Mi az, amivel ellene mész a közönségnek?

Hát most kicsit sok a vulgaritás, azt át kell nézni, hogy ne legyen öncélú és sok. De szabadon beszélek, tényleg úgy, mint a kocsmaasztalnál. Mindig kivágtak a rádióban apróságokat, például azt, hogy „Felcsúton épül suttyó Dubaj”, mondván, hogy megsértem a felcsútiakat, pedig mondtam, hogy nem a felcsútiak építik, csak az egyik.

Nem érzed úgy, hogy eljutott oda a dolog, hogy ezt már nem lehet parodizálni, ahogy a South Park készítői is feladták Trumppal szemben?

Hát figyelj, nem is hangzik el Orbán Viktor neve a műsoromban, szóval inkább próbálom úgy megfogalmazni, hogy 20 év múlva is érthető legyen, milyen egy autokrácia felé menő rendszerben élni. Illetve remélem, hogy nem lesz érthető.

Mégis, nem lett a valóság annyira abszurd, hogy azon már nehéz fogást találni?

A valóság mindig abszurd volt. A Krasznahorkai-paródiába illően azt mondhatnám: „Kedveseim, az apokalipszis a világ kezdete óta tart.” A társadalom mindig igazságtalan volt, csak az a kérdés, hogy a hatalom erősíti-e ezt, konzerválja, vagy tesz-e ellene valamit, próbálkozik.

Akarsz valamiféle hatást gyakorolni?

Hát hogy röhögjenek, nyilván, esetleg, vigyázat, nagy szavak: gondolkodjanak el az elhangzottakon. Főleg amióta aktív lettem a Facebookon, Youtube-influencer szinte, csak nem nagyon van rá időm, meg lassan dolgozunk: a Kabai Danival csináljuk, a technikai részét ő viszi, és ő a vágószoba Eric Claptonja. Szóval azóta erőteljesebb a politikum a munkásságomban, illetve úgy tűnik most.

Nyilván a nevettetés a cél, mégis te vagy az egyetlen, aki a közélettel ennyit foglalkozik. Ahogy Fábry régebben.

Hát ott az volt a gond, hogy nem poénba volt ágyazva, hanem vélemény volt. Vezércikkszerűen nem jó ez a standupban, meg kell azt formálni. Amikor nézem ezeket az eseményeket, meg olvasok róluk, akkor van bennem egy indulat, és az a düh, az a kurvaanyázás, ami először előjön belőlem, az utána a humor alkímiája során, mire színpadra kerül, már poén. Akkor már a kívülállás jön. Ha engem is elragadnak az érzelmek, mint Nemzet Könyvtára Zsoltot, akkor nem működik úgy, mert a humor az a kívülről látása a dolgoknak. Ami nem részvétlenséget jelent, sőt! Azért kell humorba csomagolni, mert különben a falnak mennék.

Látsz párhuzamot a néhány évvel ezelőtti Fábry Sándor és a mostani önmagad között?

Nem, mert én nem hiszek feltétlenül az ellenzékben sem, azt is egy ábrázolandó és kritizálandó katyvasznak tekintem. Igaz, hogy most szívesebben kritizálnám őket, és lőnék rájuk, de kikre? Ha mások lennének hatalmon, akkor is tudnék róluk beszélni. A saját munkám nyilvános elemzése nem az én dolgom, ahogy a rádióban hallottam a múltkor, mintha a madarak beszélnének az ornitológiáról.

Van ez a balliberális mítosz vagy legenda, hogy Fábry „Leköpte Gyurcsány Ferencet!” – ami talán egy Latabár Kálmán-idézet volt a Rákosi-képes „hova akasszalak”-gegből, vagy Ferenc Józsefet köpték le a Svejkben a legyek –, amivel nem lett volna baj, csak le kellett volna köpni a következőt meg a következőt meg az utána levőt is. A Bayer Zsolttal sem az a baj, hogy kurvaanyázik, nagyobbak a gondok. „Szegény kicsi megvadított ember” – ezt írja Ady Bayer Zsoltról.

Fotó: Botos Tamás

Most egypólusú a rendszer. Csináltunk például az őszödi beszéd évfordulójára egy videót, hogy Gyurcsány betelefonál a híradóba, de annyira súlytalan lett, hogy belerúgtam ebbe a szerencsétlen ripacsba, hogy inkább nem tettük ki, nem működött.

Szerinted könnyebb dolgod van most egy ilyen paródiával, mint mondjuk tíz éve? Például a „Gyere haza, fiatal!” tíz éve egy utópisztikus paródia lett volna, most meg egy kisebb államtitkár beszéde gyakorlatilag ilyen.

Én úgy fogom fel a bajszos embert – akit lehet, hogy el kéne nevezni most már –, hogy ő a tudatalattija a NER-nek. 

Vannak ezek az ellentmondások a rendszerben: hazafiaskodás, közben az ország feléről lemondanak, kereszténykednek, és gyűlöletkampányokat nyomatnak.

Vannak egyébként jó hagyományok is a magyar történelemben és nemzetben, azt elmondom a könyvben: Ady Endrét, Krúdyt meg Ottlik Gézát. De ez a magyarkodás meg a hepciáskodás meg a hungarikum, a hungarikum, a hungarikum… Ezekről szólnak a „Gyere haza, fiatal!” mondatai. Hogy a délibábkergetés nem vezet sehova.

Ért már bármilyen hátrány a politikai megnyilvánulásaid miatt?

Most volt egy ilyen, hogy Kecskeméten le volt foglalva a helyszín, és azt mondták, hogy technikai okok miatt jövő áprilisig nem tudunk egyeztetni. Úgyhogy most az nincs. De közben meg a Fábrynak megígértem, hogy ha megírom a könyvemet, akkor elmegyek, mert öt éve hív az MTVA-ba, a Fidesz falutévéjébe. Nekem is nagy dilemma volt, mint oly sokaknak, hogy a TV2-ben szerepeljenek-e vagy nem, mert ott dübörög ez az orwelli propaganda. De a Fábryval mégis van egy barátság, egy emberi viszony, meg eljött Búcsúszentlászlóra, a faluházba ötször fellépni a kedvemért, meg beengedett annak idején a műsorába, tök normális volt, nem volt ez a féltékeny hontyhannázás, hanem lelkesített, vendége voltam egy csomó fellépésen, stb. Minden évben hívott, de az MTVA-n annyira idegesített a Híradó, hogy azt mondtam, akkor megyek, ha megírom a könyvet, de nem gondoltam, hogy megírom, erre most megírtam. Közben meg azt hittem, hogy letiltanak, csak a Fábry még azelőtt adta le a listát, hogy meghív, mielőtt elkezdtük a Youtube-csatornát, úgyhogy most érdekes helyzet, hogy végül bennmaradok-e.

Van olyan dolog, amivel nem viccelnél?

Az nehéz volt a Kertésznél, hogy az Auschwitz-cal mi legyen. De nincs olyan, ami eleve tabu, hanem a végeredménytől függ. Az a jó, ha a mögöttes tartalom nincs benne a poénban, hanem a néző agyában gyullad ki, hogy miről szól a dolog, ne én mondjam ki. Ha én mondom ki, akkor nem is röhögnek, és általában húzni kell a műsorból vagy az írásból, az okoskodás, TED-talk.

Szóval nincsenek abszolút tabuk.

Hát most akartak ilyet, hívtak a Rádiókabaréba, és mondták, hogy szeretettel várnak, csak a felsővezetés faszságairól ne beszéljek. 

És én mindig azért is beszélek a közéletről, mert ha van ez a hangulat, hogy „jaj, nem lehet” meg „mi lesz belőle”, akkor sokkal érdekesebb róla beszélni. Miért ne szabadna, mi ez? Ha a kocsmaasztalnál beszélünk róla, akkor a műsorban miért ne?

Kertész Imre mondta, hogy az volt a nagy áttörés neki a Sorstalanságnál, hogy rájött, hogy az írása és a létezése között nem lehet különbség, ne írjon mást, mint amit gondol a létezésről. Ha mondok valamit a barátaimnak, akkor miért ne mondjam azt a színpadon, ha nem uszítok? De nem akarok itt okoskodni, azért sem szeretek interjút adni, mert elkapja az embert a Nők Lapja-effektus, és világot akar váltani, mert kérdéseket kap, és azt hiszi, meg tudja válaszolni azokat. Én a „Gyermekké tettél” Lőrinc-paródiával többet el tudok mondani a két csávó viszonyáról, mintha elkezdeném itt elemezni, hogy: „Nem jó ez, hogy a közbeszerzések és a kapitalizmust kikerülve, haveri kapitalizmust építve a state capture…” Én nem ehhez értek, ahhoz Tölgyessy Péter kell.

Fotó: Botos Tamás

A tabudöntögetésre visszatérve: 

egy standupos úgy beszél, mint 20 év múlva az átlagember. 

Jó esetben. Carlin hét mocskos szavának ügyét még a Legfelsőbb Bíróságig vitték Amerikában, mert azt mondta például, hogy segg, csöcs, fasz meg baszás. Most meg ugye ez megy nálunk a parlamentben.

Sok szempontból saját maguk a kezdeményezői a tabuk megszegésének. Amikor maga Orbán buzizik a parlamentben, kicsit ő maga a saját udvari bolondja.

Igen, ezt is mondtam, hogy nem lesz a Várban külön udvari bolond. Viktor ismeri a magyar népet, meg felmérik vagy szondázzák a közvéleményt, de azért vannak jó oldalai is az embereknek, arra kellene tán építeni, nem a zsigeri, előemberi evolúciós poggyászunkra.

A politikában a paródia sokszor valójában csak erősíti azt, amit gúnyolni akar. Például amikor az emberek az óriásplakátokról csinálják a mémparódiákat, csak az eredeti üzenetet erősítik fel. Máskor a humor szelep: itt az emberek kinevették magukat Mészáros Lőrincen, aztán hazamennek, és adóznak, hogy fenntartsák az illiberalizmust.

Igen, de a történelmet sosem a bohóc irányítja vagy alakítja, hanem csak segít elviselni.

Miért, Trump milyen figura?

Világunk Trump és Coelho világa. A politikai kommunikáció a giccs és a blöff nászának gyermeke, aki a Goebbels lakosztályban fogant. Trump a tömegember bosszúja, David Brent az Office-ból és nem Deák Ferenc.

Mindig mondod, hogy a búcsúszentlászlóiak nem sértődnek meg a poénokon, de amilyen poénjaid vannak, ebben azért nem vagyunk biztosak.

Mindannyian Fábry Sándor csehszlovák szöszmöszmackójából bújtunk elő. Ahogy a családjáról beszélt, abból indult ki, szerintem, a magyar stand up. Elkezdtünk beszélni a saját rokonainkról, barátainkról. Kőhalminak is van anyja, de az embereknek is, és ez egy kapcsolódási pont volt. Én is elkezdtem beszélni az igazi, kocsmai figurákról, nem pedig ilyen kabarés papírmasé-operettfigurákról, vagy úgy, ahogy a rádiókabaréban szoktak a jelenetekben vidéki emberként beszélni. A nagyszüleim paraszti életmódot folytattak, és azt elcsíptem, voltak tehenek meg minden, ahogy a költő mondja: „Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak.” 

Nem tud az ember nagyon másról beszélni. Kosztolányi szerint az első 10 évben megtörténik minden, és az író abból él utána. 

Akkor vagy a legérzékenyebb. (Kivéve az Ady Endrék, akik egész életükben ennyire érzékenyek.) Amikor megérkezek Szentlászlóra, mindenkinek fizetek órákig a kocsmában, mindenki berúg, és a végén mondják, hogy összesen 3460 forint.

Fotó: Botos Tamás

Hányan laknak Búcsúszentlászlón?

800-an.

Hányan járnak kocsmába?

A keménymag, akiket ünneplek a műsoraimban, az olyan 10-15 ember.

És nyilván egyre kevesebb.

A máj nem örök.

;