Orbán azért buzizik a parlamentben, hogy megmutassa: ő egy közülünk

"Nem szoktam én, illetve nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni" - mondta hétfőn Orbán Viktor a parlamentben Vona Gábornak, mire nagy derültség támadt a kormánypárti padsorokban. Voltak már kettőjük között sistergős napirend előtti összecsapások az utóbbi hónapokban, de eddig még olyan nem történt, hogy a magyar miniszterelnök buzizással vágott volna vissza a korrupciós ügyeit érintő felszólalásra. Vona az ülés után azt mondta, Orbán a Ripost szintjére süllyedt ezzel.

Első ránézésre a dolog csak arról szól, hogy Orbánnak egy széles nyilvánosság előtt zajló vitában jó nagyot kellett csapnia a nagyszájú ellenzéki képviselőre (aki egyébként maga is Orbán férfiasságát feszegette a “ne bújjon Tarlós István szoknyája mögé” megjegyzéssel).

Másodikra pedig arról, hogy az odaszúrással Orbán elérte, hogy mindenki fejében tovább éljen a Fidesz-sajtóban gerjesztett “Vona Gábor meleg”-téma. Akármilyen összefüggésben merül is ez fel, arra jó lehet, hogy tovább gyengítse a saját politikai identitásába egyébként tényleg belebonyolódó párt vezetőjét.

A napirend előtti férfiszoknyázásának viszont van egy ennél fontosabb oka is. A kormányfői buzizás pontosan beleillik egy nemzetközi trendbe, és az nem a politikai korrektség agyonrágott vége, hanem 

az újpopulizmus szolgálatába állított altesti humor.

Néhány példa a nemzetközi faszlengető- és fingóversenyből:

“Ha a nagynénémnek golyói lettek volna, ő lenne a nagybátyám” - jegyezte Vlagyimir Putyin meglepett külföldi újságíróknak, amikor a rubel árfolyamának változásáról kérdezték. “Aki kiváncsi az oroszországi muszlimokra, jöjjön körülmetélve Moszkvába” - mondta máskor. Amikor 2011-ben az ellene tüntetők fehér szalagot tűztek magukra, azt mondta: “Úgy néz ki, mintha óvszerek lennének.” Néhány hete a Trump-kompromat ügyben megjegyezte: “Azt el kell ismerni, hogy nekünk vannak a legjobb prostituáltjaink.” Illetve egész politikai karrierje ezzel a mondattal indult el az 1999-es moszkvai robbantások után: “Mindenhol üldözni fogjuk a terroristákat, akár a vécén is elkapjuk őket” - a szóhasználat pedig legalább annyira megragadt az oroszok fejében, mint a határozott kiállás.

A Brexit-kampányt végigvivő, majd elegánsan visszavonuló UKIP-politikus Nigel Farage hosszasan részletezte, hogyan tett hétszer is magáévá egy Liga nevű 25 éves lett lányt. Később beismerte, hogy olyan részeg volt azon az estén, hogy semmire sem volt képes. “Liga wasn’t screwed: I was” - írta le azt az éjszakát egy nehezen magyarítható fordulattal.

“Azért kérdez ilyeneket, mert vér folyik a hogyishívjákjából” - mondta kampányában Donald Trump a Fox műsorvezetőjéről, Megyn Kellyről. Volt olyan elnökjelölti vita is, amin elérte, hogy a faszméretéről legyen szó. “Öltözői szöveg” - értékelte Trump, miután kiszivárgott a beszélgetése arról, hogy a pinájuknál fogva ragadja meg a nőket.

A gimis fiúöltöző-hangulatot pedig néha konkrét nemierőszak-viccek is felváltják. Amikor Ehud Moshe Katsav volt izraeli elnököt szexuális zaklatással vádolták meg, Putyin elismerősen azt mondta: “Milyen erős férfi! Tíz nőt is megerőszakolt! Ezt nem gondoltam volna róla, mindannyian irigyeljük őt!”

Milos Zeman cseh elnök így vágott oda arisztokratikus ellenfelének, Karel von Schwarzenbergnek: “Az arisztokratáké volt az első éjszaka joga, így nem kellett megerőszakolniuk a jobbágyokat, ezért degenerálódtak. Bezzeg nekünk, kisgazdáknak harcolnunk kellett, nemcsak szexuálisan, de mindenért az életben, ezért nem korcsosultunk el.”

A pálmát pedig a nemzetközi politikai rendszer Stiflerje, Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök viszi, aki mindegyik alműfajban nagyon alkot. Lekurvaanyázta a pápát és Barack Obamát. Azzal vágott vissza egy újságírónak, hogy a felesége pinájának szagáról kérdezte. Két szeretőjével dicsekedett. Amikor pedig megerőszakoltak egy ausztrál hittérítőnőt, megjegyezte, kár, hogy ő kimaradt belőle.

Újpopulizmus és suttyóhumor kapcsolatáról Peter Pomerantsev nemrég írt érdekes cikket. (Ő alkotta meg az orosz propagandavilág egyik legismertebb leírását.) Ebben pedig arra jutott, hogy a baszós-szarós humor az egyik legfontosabb eszköz a politikusok számára, hogy elitellenesnek, az “establishmenttel szembeszállónak” mutassák magukat. Az "illemszabályok áthágásával" mutatják meg, hogy 

ők csak egy a nép közül.

2016 nagy világtrendje éppen ez volt onnantól, hogy az egész életét milliárdosként töltő Donald Trump adta el magát az “elfeledett fehér munkásosztály” hőseként odáig, hogy Rogán Antal a Pasa Parkból hirdette meg a lázadás évét. Duterte sem kimondottan plebejus, apja is kormányzó volt és gazdag oligarchák támogatják.

Annak, hogy mindez mégis működik, és gazdasági elitek tagjai képesek magukat “kisember-pártinak” beállítani, persze sok oka van. De a nyelvi azonosulás biztosan nagyon fontos tényező, és az újpopulisták erre tudatosan játszanak rá. “Végre az emberek nyelvén beszélnek” - mondják róluk sokszor. 

Pedig valójában ez is csak politikai termék.

Ezt a terméket pedig mindenki saját stílusa szerint színezi ki. Duterte az erőszak felé viszi a figurát, és azzal vág fel, hogy már saját kezével is ölt embert. Trump a valóságshow-világot húzta rá erre a műsorra, és így csinált magából olyan szereplőt, akire nem érvényesek a hagyományos szabályok. Ha valaki semmit sem tart tiszteletben, hogyan lehetne számon kérni rajta, hogy végigtámadja a kampányt a Hillary Clinton Goldman Sachs-os kapcsolatai miatt, majd telerakja kormányát Goldman Sachs-osokkal? 

Orbán ezzel szemben inkább a népi vonalat viszi. Facebook-fotókon bizonygatja, hogy ő még mindig a kockás terítő mellett pörköltöző, ultizó, reggelente Nemzeti Sportot olvasó kisember, miközben már ki sem látszik a milliárdosok körülötte szövődő hálójából. Egy közös buzizás feletti összekacsintás pedig még mindig sokkal közérthetőbb, mint az, hogy az egyetértő kacagás közben egyébként bonyolult céghálókon keresztül mennyi pénz tűnik el.

A legtöbb hatalmi rendszerben van valamiféle lehetőség a felül lévők kigúnyolására, ezzel pedig a feszültség levezetésére. Udvari bolondok gúnyolhatják a rendszer egyes elemeit, kivételes alkalmakkor pedig a nép nevethet a hatalmasokon. 

Az újpopulisták nagy trükkje, hogy ők valójában saját udvari bolondjaik is egyben. 

Ők maguk csatornázzák be az elitellenes energiákat. Így nincs szükség arra, hogy másvalaki kimondja azokat a dolgokat, amiket "nem szabad", mert kimondják ők maguk. (Ezt a jelenséget érthette félre Gyurcsány Ferenc is, amikor azt hitte, az őszödi beszéd nagy siker lesz.)

Így lesz az elitellenes érzésekből az elnyomás eszköze, a szólásszabadság jelszavával pedig gyűlöletet és hazugságokat terjesztenek, és lehetetlenítik el a nyilvános vitát, írja erről Pomerantsev.

Egy dolog közben világosan megmutatja, hogy szó sincs közben a “politikai korrektség végéről”. Ha ugyanis tényleg ez lenne a helyzet, az újpopulisták az őket érő kritikát és gúnyolódást is ugyanolyan jól viselnék. De Donald Trump hisztérikus Twitter-posztokkal reagál, ha egy tévéműsorban nevetnek rajta. Azt, hogy a Putyin-rendszerben mi történik a kritikusokkal, pontosan tudjuk. Orbán Viktor pedig, miközben bátran, tabukat nem ismerősen buzizott a parlamentben, gondoskodott arról, hogy a helyszín hermetikus safe space legyen számára, ahol a még fel nem vásárolt lapok tudósítói sem tudnak kritikus kérdéseket feltenni neki.

;