Szocdem dj a világ legfiatalabb női kormányfője

külföld
2017 október 21., 07:49
comments 340

Nem házasodott össze partnerével, gyerekük nincs, de macskájuk van. Mormon családba született, de annyira nem bírta elviselni a közösségben uralkodó homofóbiát, hogy kitért, gimiben meg inkább buszt szervezett az iskolai bálokra, csak nehogy valaki részegen vezessen. Saját bevallása szerint sokat szorong, viszont nagyon szereti pörgetni a lemezeket.

Érdekes fordulat kellett ahhoz, hogy az örök stréber Jacinda Ardern kerüljön az új-zélandi kormány élére. A szeptember 23-án tartott választásokon Bill English eddig kormányzó jobbközép pártja nem tudott elég helyet megszerezni, és senki sem akart koalícióra lépni velük. Így történhetett meg, hogy a Munkáspárt összeállt a zöldekkel és az „Új-Zéland az Első” nevű párttal, a miniszterelnök pedig a 37 éves Ardern lesz. Most a világ déli felén arról beszélnek, személyében egy 

igazi rocksztár típusú vezetőt kap az ország, olyasfélét, mint Barack Obama vagy Justin Trudeau. Pedig ő azért inkább olyan, mint Bernie Sanders.

photo_camera Fotó: MARTY MELVILLE/AFP

A világ legfiatalabb női kormányfője

Hacsak valaki nem érdeklődik kiemelkedően Új-Zéland belpolitikája iránt, valószínű, hogy nem sokat tud Jacinda Ardernről, pedig már húsz éve aktívan politizál. A magát progresszív szociáldemokratának tartó, munkáspárti politikus kisvárosokban nőtt fel, mormon családban, apja rendőr volt, politikai környezete pedig minden volt, csak liberális nem. 

„Ahonnan én jövök, az számít radikalizmusnak, ha valaki Toyotát választ egy Holden vagy egy Ford helyett” 

– említette egyszer parlamenti beszédében. 

17 éves korában már részt vett a munkáspárti Harry Duynhoven újraválasztási kampányában, az egyetemen – a kommunikáció és a PR mellett – is politikát tanult. Legalulról kezdte, és gyorsan jutott a csúcsra. Már a gimnáziumban is elég túlmozgásos volt, benne volt az iskolatanácsban, buszokat szervezett a bulikhoz, hogy véletlenül se vezessen senki se részegen, és kampányt indított, hogy a lányok is viselhessenek nadrágot az iskolában (Új-Zélandon a legtöbb gimnáziumban egyenruhát hordanak).

Hétszer mondott nemet a pártelnökségre

Karrierét úgy kezdte, hogy beugrott egy munkáspárti politikus titkárnőjének a helyére, aztán egyre feljebb jutott a pártban, végül Helen Clark miniszterelnök tanácsadója lett. Végigcsinálta a 2005-ös választásokat, majd az Egyesült Államokba, később Nagy-Britanniába ment, ahol Tony Blair kabinetjében vállalt munkát – utóbbiért a mai napig sokan kritizálják. 2008-ban a fiatal szocialisták és szociáldemokraták világuniójának (IUSY) elnöke lett, de nem sokáig maradt a szervezet élén. Még ugyanebben az évben Waikatóban indult a választásokon, és bár nem ő nyert, listás helyen végül bejutott a parlamentbe. 

Ekkor még csak 28 éves volt. 

photo_camera Fotó: MARTY MELVILLE/AFP

Nagyon intenzíven kezdett, rengeteg írásbeli kérdést tett fel, főleg a fiatalokat érintő témában, ezeket rendszerint elutasították, de Ardern a médiában is sokat nyomult. Kampányolt, hogy az azonos nemű párok is örökbe fogadhassanak, és rengeteg javaslata volt a gyermekszegénység felszámolására. Közben a Munkáspárt egyre veszített népszerűségéből, míg az alelnök Arderné egyre nőtt. Akkor jött el az ő ideje, amikor a párt elnöke, Andrew Little – alig két hónappal a parlamenti választások előtt  – úgy döntött, lemond. Bár korábban Ardern már hétszer nemet mondott, most beadta a derekát. Ezután nyílt szavazáson szavazták meg a párt új vezetőjének.

Jacindamania 

Új-Zéland új miniszterelnöke elsősorban a fiatalok és a nők körében lett népszerű, de híveket szerzett magának azzal is, hogy korlátozná a bevándorlást, ingyenessé tenné a felsőoktatást, és dekriminalizálná az abortuszt. Ardern a választások előtt már annyira népszerű volt, hogy a jelenségnek nevet is adtak, ez lett a jacindamania

photo_camera Fotó: Fiona Goodall/Getty Images

A politikus imidzsét az is javította, hogy szabadidejében szívesen pörgeti a lemezeket, hogy kiáll a nők jogaiért, főleg, ha a testükről van szó. Bill English hívei már hónapokkal a választás előtt betalálták azzal, hogy nincs gyereke, csak egy macskája, de miután augusztusban pártelnökké választották, egy tévéműsorban konkrétan feltették neki a kérdést, terveznek-e gyereket tévés párjával. Ardern válaszában elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2017-ben egy nőtől ilyet kérdezzenek. 

Nyíltan beszélt arról is, sokat szorong, fél attól, elég jól végzi-e a munkáját, elég jó ember-e, egyáltalán, ő maga elég-e. 

Jacinda Ardner Új-Zéland harmadik női miniszterelnöke. A Nemzeti Párt politikusa, Jenny Shipley 1997 és 1999 között vezette az országot, őt szintén nő követte, a munkáspárti Helen Clark, aki mellett Ardner korábban tanácsadóként dolgozott. Három cikluson át meg tudta tartani pozícióját, 1999 és 2008 között volt kormányfő. 

Ardner pénteken azt mondta, az „Új-Zéland az Első” négy helyet kap a kabinetben, a Zöldeké három, a Munkáspárté huszonegy miniszteri tárca. Közülük nyolcan nők. A kormány további terveiről jövő hétre ígérnek részleteket.

Címlapfotó: Fiona Goodall/Getty Images

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.