Orbán Viktor kedvenc sportújságírója őszintén elárulta, hogy a balliberálisok miatt alázzák meg miniállamok a totálisan reménytelen válogatottat

Sok minden eszünkbe juthat a magyar válogatott idei két arcpirító vereségéről, de pár perc gondolkodás után nyilván mindenki ugyanoda jut, ahová Szöllősi György, Orbán Viktor kedvenc sportújságírója, a Mészáros Lőric kezében lévő, a miniszterelnök napját elindító Nemzeti Sport főszerkesztője, a magyar futball és a Puskás-ügyek Áder János által hivatalosan is kinevezett nagykövete, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Puskás Akadémia egykori kommunikációs igazgatója. 

Vagyis az elmúlt nyolc év.

Mármint nem a 2010 óta eltelt csodálatos hét és fél év. Hanem a klasszikus, amikor az MSZP-SZDSZ volt hatalmon. 

Ha ez így valamiért mégsem jutott eszedbe, akkor kötelességed elolvasni a Nemzeti Sport élére történt kinevezésének helyességét fényesen bizonyító főszerkesztő nagyívű, emelkedett publicisztikáját, ami történelmi léptékben és nem földhözragadottan foglalkozik a témával. 

Onnan indulunk, hogy az Európa-bajnoki részvételünk annak köszönhető, hogy a válogatott idősebb játékosai még „a rendszerváltás előtt tanulták meg az alapokat, de mindenképpen az akkor kialakuló struktúrákban lett belőlük futballista, Gera és Király pedig még látott világbajnokságon szereplő magyar válogatottat is. Vagyis őket még akkorról örököltük, amikor volt még valami erő, rend, hagyomány az egyébként már igen szegény és züllött magyar fociban.”

De aztán - a magyar foci szempontjból sajnálatos módon - jött a rendszerváltás. 

„Az utánuk jövők tudása, eredménye azonban már az 1990-et követő húsz év felelőssége, és kevésbé az edzőké, az MLSZ-é, pláne a játékosoké, hiszen a foci, létszámánál, nagyságrendjénél, eszközigényénél, hatásánál és költségeinél fogva mindig nagypolitikai kérdés, még akkor is, ha a politika úgy csinál, mintha nem kellene erre a kérdésre válaszolnia.”

Márpedig Szöllősi szerint „nálunk, sajnos, sok-sok olyan év volt, amikor vagy nem adott, vagy szörnyűséges választ adott a politika erre a kérdésre”. Mármint arra, hogy milyen legyen a magyar futball. És gyorsan szögezzük le, ez nem most volt. Hanem akkor, amikor megszüntek egyesületek, focipályák, leállt a Bozsik-program, nem volt egy tisztességes stadionunk sem, a köztévé nem akarta a válogatott meccseit és a magyar bajnokikat közvetíteni, mert az nem kifizetődő. 

„Azt azért senki sem gondolhatja komolyan, hogy ezek az évek hosszú távú keserves következmények nélkül múltak el, vagy hogy mindezt büntetlenül meg lehet csinálni egy sportággal, egy országgal”

- írja a magyar futball nagykövete, aki 2013-ban például a hosszú árnyú Gyurcsány nyakába varrta, hogy szokás szerint még bele sem melegedtek, máris kiestek a magyar csapatok az európai kupákból.

Az MSZP-SZDSZ alatt olyan pokoli időszak volt, amikor a magyar focisták nem külföldre igazoltak, hanem elmenekültek az országból:

„És ha akkor nem tud külföldre menekülni egy-két tehetségünk, most Dárdaink, Geránk, Szélesink, Juhász Rolandunk, Bódog Tamásunk, Király Gáborunk sem lenne.” 

Ez kétségtelenül megoldódott azóta, a magyar focisták nem mennek külföldre, mert egyrészt nem szerződtetik őket, másrészt olyan fizetéseket kapnak a foci államosításának köszönhetően, hogy nem is nagyon akarnak menni, mert elvannak az itthoni lötyögéssel. 

Ráadásul itt van ez az ördögi kör az akadémiákkal. 

„A magánakadémiák létrejötte (Agárdon, Felcsúton, Kispesten, Győrben, Szombathelyen) erre a nihilre, az állam és a tehetetlen szövetség semmittevésére adott elkeseredett, de reményt adó válasz volt áldozatkész mecénások részéről, ám közben megszűnt a bázis, a piramis alja, ahonnan fel lehetett volna tölteni a – nem létező – tömegből kiválasztott legnagyobb tehetségeket, akik szintén nem léteztek, hiszen vagy meg sem születtek, vagy más sportág, más különórák felé fordultak gyerekként a magyar futball legsötétebb éveiben, teljesen érthető módon egyébként.”

Arra mondjuk nem tér ki Szöllősi, hogy egy akadémiaalapító, Orbán Viktor maga ígérte meg rövid távon a magyar foci felemelkedését még tíz éve, és beszélt a világszínvonalról még tavaly is, éppen az andorrai égés előtt. Vagy arról, hogy a közpénzekkel alaposan kitömött Puskás Akadémiában nem lép pályára saját nevelésű játékos. Kösz, Gyurcsány. 

Csoda-e, ha az MSZP-SZDSZ korszak túlélői csak ilyen teljesítményre képesek most, amikor végre minden rendben van?

„Néhány éve végre nálunk is megfordult a trend, és újra egyre többen és többen futballoznak egyre több létesítményben, de a fentiek alapján talán mégsem olyan meglepő, ha a jelenlegi felnőtt játékosaink klub- és válogatott szinten is elszenvednek igen fájó vereségeket. Véletlenül se mentsük fel őket abban, ami az ő közvetlen felelősségük, például a luxemburgi abszolút lélektelen játék, amire nincs mentség, de generációjuk tagjai azokban az években voltak gyerekek, amikor kis híján megszűnt a futball, a sport Magyarországon.”

Valahol itt juthatott eszébe Szöllősinek, hogy talán kevés lesz az elmúlt nyolc évre fogni mindent, és emlékeztetett arra, hogy a régi kommunisták is utálták a focit. Bár Király és Gera még ugye akkor tanulta az alapokat, amikor rend volt, de az a rész még az írás elején volt, kár felhánytorgatni. De a lényeg, hogy így még nagyobb a feladat:

„De ma azon élcelődni, hogy amit hatvan év alatt sikerült lerombolni, azt nem lehet hat-hét év alatt újjáépíteni, nos, elég olcsó és felettébb igazságtalan szórakozás. Még ha érthető is, hogy a harag rengeteg jogos keserűséget, gúnyt, kritikát lök most a felszínre.”

Vannak-e azért olyanok az MSZP-SZDSZ rémuralom irányítóin kívül, akiknek akad bármi felelősségük abban, hogy most már akár egy 11 fős állam válogatottjától is képes lenne kikapni a magyar válogatott? Szöllősi szerint

  • „ne feltétlenül a rossz hír hozójában, a futni, beadni, becsúszni képtelen játékosban találjuk meg a legfőbb felelőst. 
  • Vagy a topmenedzserként, a futballba érkezéséig maradéktalanul sikeres, minden szabadidejét és még nem ősz hajszálát a futballra áldozó MLSZ-elnökben. 
  • Sem pedig a magyar futballból is a francia és német élvonalig eljutó, nyelveket beszélő, az ifjúsági válogatottakkal sikeres, fiatal megbízott szövetségi kapitányban. 
  • (Még kevésbé az eddig munkához sem látó belga utódjában.) 
  • És ne a semmiből valamit teremteni akaró, sokáig állami segítség nélkül működő akadémiákban
  • netán a sport létesítményhelyzetét nemzedékekre megoldó, a futballt végre a helyén kezelő kormányban”. 

Vagyis összegezzünk: 

„Nem, ha kicsit is logikusan és higgadtan végiggondoljuk a fent leírtakat, láthatjuk, hogy bár jó volna elverni valakin a port a futball mai szereplői közül, és nyilván a konkrét, csütörtöki vereségben meg is találhatja ki-ki a maga felelősségét, a bajok legfőbb okát még mindig a múltban és a régmúltban kell keresni.”

A feladat: „továbbra is őrült tempóban megpróbálni pótolni mindazt, amit hatvan éven át elmulasztottunk, hogy legalább egy-két évtized alatt felzárkózhassunk a világhoz.”

És ne csüggedjünk, mert lehet, hogy nincs értelme és eredménye, de legalább megpróbáltunk beleölni irdatlan mennyiségű pénzt: 

„Fájdalmas lehet a felismerés, hogy az új pályák, stadionok, a végre stabil anyagi helyzetű profi klubok, a fejlesztési programok, a sportfogadási pénzek visszaforgatása a futballba, a mindennapos testnevelés bevezetése együttesen sem hozták el még a sikereket, az viszont biztos, hogy ezek nélkül reményünk sem lehetne rájuk.”

Amiből minden bizonnyal az következik, hogy csak így tovább. 

UPDATE: Ha azt gondolnád, hogy valamit félreértettünk Szöllősi szavaiból, íme a főszerkesztő kommentje, amivel vitába száll a Facebookra kitett cikke alatt.