Navracsics szerint a magyar kormány Soros egy-két újságcikkére építette fel a sorosozó kampányát

POLITIKA
2017 november 12., 12:19
comments 236

Tovább folytatódik a Fidesz vezetői és Navracsics Tibor közötti kommunikációs félreértések sorozata. A félreértést az okozza, hogy a Fidesz véletlenül egy rakás hazugságra és csúsztatásra húzott fel egy nemzeti konzultációt, a jelenleg épp uniós biztosként tevékenykedő Navracsics pedig ezt a kérdést máshogy látja Brüsszelből. 

Korábban már elmondta, hogy az Európai Bizottságban nincs szó Soros-tervről, fel se merült munkaterv szintjén, most pedig egy kecskeméti lakossági fórumon beszélt ismét erről. Az Index ír arról az N1TV felvételei alapján, hogy Navracsics azt mondta: 

„Újságcikkeket nem szokott az Európai Bizottság munkaterv részévé tenni. Én értem, hogy a magyar kormány arra az egy vagy két újságcikkre alapozza, amit Soros György írt a migrációs válság kezelésére 2015 őszén.”

Majd azzal folytatta, hogy  az Európai Bizottság a saját munkarendje szerint halad. Az Európai Bizottságnak azok a lépései, amelyek a migrációs kérdéssel kapcsolatban születtek, ezek nagyjából már 2014-ben megfogalmazódtak

Amikor a fideszes politikus legutóbb ilyesmit pedzegetett, akkor látványosan ugrottak neki a hazai fideszes vezetők, Semjén kb. hazaárulónak nevezte. Erre válaszul mondta azt Navracsics, hogy most olyan emberek Soros-csatlósozzák le, akik 15 évig ájuldoztak a zsenialitásától. 

Semjén szavaira most is kitért, azt mondta, hogy 

„Én nem örülök annak, ha hazaárulónak neveznek, szerintem Semjén Zsolt is tudja, hogy nem vagyok az.”

Ez amúgy ugyanaz a kecskeméti fórum volt, ahol Navracsics azt is elmondta, hogy Magyarországon sokszor úgy beszélnek Európáról, mintha mi magyarok nem Európa részei lennénk. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.