„Jement vezetni olyan, mint kígyókkal táncolni.”

Ez volt a hétfőn meggyilkolt Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnök legtöbbet idézett mondása, ami nemcsak négy évtizedes politikai karrierjét és történelmi örökségét, de halálát is tökéletesen összefoglalja. Abban, ahogy Száleh meghalt, és holttestét piros takaróba csavarva, egy kisteherautó hátulján mutogatták egy rossz minőségű videón (ami valószínűleg olyan sokáig emlékezetes felvétel lesz, mint Szaddám Husszein elfogása vagy Kadhafi utolsó pillanatai), benne van a világ egyik legreménytelenebb helyzetben lévő országának teljes modern kori története.

Jemen ugyanis nemcsak reménytelen, de a külső szemlélőknek, sőt, sokszor a belsőknek is szinte követhetetlenül bonyolult hely.

„Jemen az egyetlen ország, ahol a volt elnök puccsot vezet azok ellen, akik korábban puccsot vezettek az elnök ellen, aki ugyanezt a volt elnököt váltotta”, írta egy jemeni twitterező, és nem az olvasó hibája, ha ebbe belefájdult a feje. Szálehnek viszont éppen ez volt a természetes közege, ebben a folyamatosan változó, minden pillanatban életveszélyes aknamezőn lavírozott hihetetlen hajtűkanyarokkal évtizedeken át, mígnem egy tánclépés már túl sok volt, és halálra marták a kígyók.

Szövetség bárkivel, bárki ellen

Száleh 16 évesen lépett be a hadseregbe, 20 évesen már katonai puccsban vett részt, 1978-ban, 36 évesen pedig már elnök volt az akkor még külön országként létező Jemeni Arab Köztársaságban, vagyis a mai Jemen északi részén. 

Hogy mennyi időt jósolt neki akkor a CIA?

Egy korabeli jelentés szerint fél évet, 

ami nem is volt a valóságtól elrugaszkodott tipp, mivel elődjét aktatáskába rejtett robbanószerrel ölték meg, a kettővel korábbi elnök is merénylet áldozata lett, és általában is igaz a jemeni vezetőkre az elmúlt évezredekben, hogy ritkán húzták sokáig. Száleh viszont éppen hogy a stabilitás embereként adta el magát, és 33 éven át hatalmon is maradt - közben vívott több polgárháborút, túlélt merénylekísérleteket, és az ő vezetése alatt egyesültek Dél-Jemennel, és jött létre a ma ismert ország. 

Ezalatt megszámlálhatatlan szövetséget megkötött vagy elárult, törzsi vezetőkkel, iszlamistákkal, technokratákkal, dzsihadistákkal, de volt Amerika helyi szövetségese is az Al-Kaidával szemben. Vaskezűen autokratikus uralkodó volt, aki közben búvárfelszerelésben és cowboykalapban fényképeztette magát, családjával dollármilliárdos vagyont halmozott fel, miközben Jemen az arab világ legszegényebb állama volt.

Vagyis minden adott volt, hogy 2011-ben, az arab tavasz idején ő is úgy járjon, mint több kollégája a Közel-Keleten. El is kezdődtek a tüntetések ellene, volt is vérengzés, és súlyosan meg is sebesült, de végül elkerülte Mubarak vagy éppen Kadhafi sorsa, és Amerikában épülhetett fel égési sérüléseiből. A hatalmat saját alelnökének, Abdrabbuh Hadinak átjátszva tudott visszavonulni 2012-ben, aztán idejét hivatalosan jó ideig emlékiratai megírásával töltötte.

A bukás után is a legfontosabb szereplő maradt

Valójában persze semmi sem állt távolabb a veterán manipulátortól, mint a csendes merengés a múlton: folyamatosan találkozókat szervezett legkülönfélébb jemeni és nemzetközi szereplőkkel, és a visszatérésén dolgozott. 

Általános volt a meggyőződés, hogy továbbra is ő messze a legbefolyásosabb szereplő az országban.

Jemen eközben polgárháborúba süllyedt. Erről a háborúról itt írtunk bővebben, a lényeg, hogy a síiták zajdita szárnyához tartozó húszik csoportja (volt vezetőjükről, Husszein al-Húsziról nevezték el magukat), akik már korábban is több háborút vívtak a Száleh vezette állammal szemben, utódja ellen már sokkal jobb esélyekkel indultak, és 2014-ben el is foglalták a fővárost, Szanaát.

És mivel ez a Közel-Kelet, ahol egyetlen figurát sem lehet elmozdítani anélkül, hogy az egész tábla fel ne boruljon, mindez súlyos következményekkel járt az egész régióban. „Jemen számtalan tragédiája közül az aktuális annak köszönhető, hogy Szaúd-Arábia nem hajlandó eltűrni a szomszédjában egy síita vezetésű országot. Különösen azért, mert a szunnita iszlám radikális, vahabbita vonalát követő királyság déli, Jemennel határos vidékén sok síita él, és a rijádi palotákban sokan rettegnek attól, hogy ha a húszik működtetni tudnak egy államot, akkor a határ két oldalán élőkben felmerül erőik egyesítése” - írtuk korábbi cikkünkben a háborúról. 

Szaúd-Arábia tehát bombázni kezdte a húszikat, a húszik oldalán pedig, bár kevésbé nyíltan, de beszállt a síita Irán, vagyis Jemen belső konfliktusa már a régió vezető szerepéért vívott nagy szaúdi-iráni rivalizálás színtere is lett. A háború mérhetetlen szenvedést okozott a jemeni lakosságnak, az erről szóló képeken keresztül pedig lassan a nemzetközi közösség ingerküszöbét is elérte az egyébként nem túl élénk figyelemmel kísért sztori. Érdemi haladást viszont óriási fölényük, és a nyugati támogatás mellett sem értek el a szaúdiak és jemeni szövetségeseik, ami persze a konfliktus jellegéből is adódik: önmagában légicsapásokkal ilyen háborút aligha lehet megnyerni. Idén novemberben már Rijádot is elérték a húszi rakéták.

A kaotikus helyzet hazai pálya volt Szálehnek. 

Úgy okoskodott, hogy ha a húszik mellé áll, akkor ő, vagy ha személy szerint nem is ő, de legalább fia, Ahmed Ali Száleh még visszakerülhet a hatalomba, mert minden szereplő úgy fog rájuk tekinteni, mint a legkisebb rossz, ami Jemenben még mindig elég jó. Hogy ezzel azokkal a húszikkal kellett szövetségre lépnie, akikkel korábban maga is háborúzott, és akik saját volt alelnökét űzték el? Ez természetesen nem jelenthetett problémát.

Ellenségből lett barátból ellenség

A szövetség mindig is törékeny volt. A felek nem igazán bíztak meg egymásban, amire egyébként jó okuk volt: Száleh közben kacsintgatott kifelé is, de a háború első szakaszában a szaúdiak még úgy voltak vele, hogy menni fog a húszik legyőzése anélkül is, hogy a kígyőbűvölővel alkudozni kéne. Szálehnek és csapatának egyébként nem is a katonai ereje volt az igazán fontos, hanem óriási kapcsolati hálójuk és informális befolyásuk Jemenben. És az, hogy még mindig inkább megtestesített valamiféle jemeni egységet, mint a húszik.

Az alkalmi koalíció aztán repedezni kezdett, és jött a legújabb fordulat. Múlt héten Száleh nyilvánosan bejelentette, hogy vége a szövetségnek.

„A jemeniek megpróbálták elviselni a húszik felelőtlenségét az elmúlt két és fél évben, de többé már nem tudják”, mondta tévébeszédében. Felszólította a hozzá hű erőket, hogy ne teljesítsék a húszik utasításait. Egyúttal azt is bejelentette, hogy „új fejezetet nyitnak” Szaúd-Arábiával.

A lényeg persze ez volt. Száleh megállapodott a szaúdiakkal és az Egyesült Arab Emírségekkel. A lépés nagyon kockázatos volt, mert a húszik eddigre már jelentős területekent tartottak irányításuk alatt, de így is benne volt egy óriási WIN lehetősége mindkét fél számára. Száleh azt gondolta, most mégis inkább így van jobb esélye visszatáncolni a kígyók között a hatalomba, a szaúdiak pedig úgy számoltak, mesterhúzás lesz a nem túl hatásos légicsapások helyett egy erős helyi szövetségessel legyőzni az ellenséget. A szaúdi sajtóban egyik napról a másikra „bukott diktátor” helyett „volt elnök” lett Száleh állandó jelzője, és bejelentették, támogatják a volt elnök „forradalmát” a húszik ellen.

A váltás első napján még működni is látszott a terv, Száleh erői gyorsan elfoglalták a főváros déli részét, szaúdi légicsapások támogatása mellett. Aztán jött az újabb fordulat. Vasárnapra már a húszi milíciák uralták Szanaa nagy részét, és Szaleh családtagjának házai közelében törtek ki harcok. Csak az elmúlt napokban száz felett volt a halálos áldozatok száma a városban.

Száleh erői meglepően gyorsan omlottak össze. Már a fővárost készült elhagyni, amikor megállították az autóját. Egyes hírek szerint tűzharcban halt meg, más beszámolók szerint egyszerűen kivégezték. Ezután készült a felvétel hétfőn, amin már a holtteste látható.

Nehéz elképzelni, de még rosszabb jöhet

Halála sokkolta Jement. Az emberek nagy része egész életét úgy töltötte, hogy ő volt az ország vezetője, és a legtöbben el sem tudják képzelni, hogy mi jön most. A legtöbb elemzés egyvalamiben biztosan egyetért: hogy még sokkal rosszabbra, véresebbre és kaotikusabbra fordulhatnak a dolgok most Jemenben. Száleh fia esküdözik, hogy addig harcolnak, amíg az utolsó húszit ki nem söprik Jemenből, és hogy véres bosszút állnak az őket támogató Iránon is. Szaúd-Arábia pedig, erős helyi szövetséges, és egy újabb külpolitikai kudarc után (ebből bőven kijut nekik az utóbbi időben), akár sokkal jobban bedurvulhat, amit a jemeni lakosság fog megszenvedni. Ami persze attól is függ, Wasingtonban mennyire engedik meg nekik, hogy bedurvuljanak, ahogy Peter Salisbury, a Chatham House Jemen-szakértője írta.

A nagy taktikus tehát évtizedek után elszámolta magát, és végül azok a húszik ölték meg, akik volt vezetőjének megölésére 2004-ben még ő adott parancsot. 

Nagy stratégiai manővereit viszont nem egy játékban mutatta be, hanem emberek millióinak életével játszott. Saját képére formálta Jement, de inkább hagyta pusztulni az országot, mint hogy lemondjon a hatalomról. Halálakor az ország, aminek felépítésében főszerepet vállalt, romokban hevert, és a világ legnagyobb humanitárius katasztrófája sújtja. És még így is azt mondja szinte mindenki, hogy ezután még rosszabb lesz.