Lázár: A nemzeti konzultáció egyedülálló Európában

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az idei utolsó Kormányinfón elmondta, hogy a nemzeti konzultációt papíron 2 171 500 fő töltötte ki, illetve további 178 491 fő az interneten. (Az interneten egyébként akárhányszor ki lehetett tölteni a kérdőívet, amit a Miniszterelnöki Kabinetiroda épp a héten védett azzal bíróság előtt, hogy abban véleményeket fogalmaznak meg.)

Lázár szerint a 2,3 millió vélemény egyedülálló Európában, a magyar kormánynak volt egyedül bátorsága az európai társadalmakat és azok átalakítását illető kérdésekről megkérdezni az állampolgárokat.

A jeruzsálemi helyzetről Lázár azt mondta, a magyar kormány álláspontja egyértelmű, az USA-nak joga volt a döntést meghozni, az EU-nak nem az a dolga, hogy az amerikai döntést minősítse, hanem hogy a sajátját alakítsa ki.

A miniszter elmondta azt is, hogy a kormány üdvözli, hogy az Országgyűlés nemet mondott a bevándorlásra.