Fülöp Jánost újraválasztották Őcsényben

POLITIKA
2017 december 17., 21:20
comments 112

Vasárnap időközi választást tartottak Őcsényben. 

Fülöp János polgármester szeptemberben mondott le, miután kitört a botrány. Úgy volt, hogy egy panziós befogad néhány napra üdülni menekült gyerekeket, olyanokat, akiket a magyar állam egyébként menekültnek elismert már. 

Ám ezt a faluban többen nagyon hevesen ellenezték, tartottak egy indulatos falugyűlést, aminek az lett a vége, hogy a panziós visszakozott, és még a kocsija kerekeit is kiszúrták. (A tettest éppen ezen a hétvégén fogták el a rendőrök.)

Fülöp János úgy érezte, hogy ennyi indulattal nem tud mit kezdeni, ezért lemondott, ahogy akkor a Magyar Nemzetnek mondta:

Itt 11 évig béke és nyugalom uralkodott. Együtt tudott élni a magyar, a cigány, a sváb, a székely. Semmiféle gyűlölet vagy kirekesztés nem volt. Ezt sikerült most felrúgni. Ha ma Magyarországon kimondja valaki, hogy migráns, akkor elásta magát, és megcsípik a darazsak.”

Fülöp végül úgy döntött, hogy újra indul a polgármesteri címért, és vasárnap győzött is, 1023-ból 592 szavazatot kapott. Függetlenként indult, ahogy kihívói is, közülük Kozma Zoltánné (213 szavazat) érte el a legjobb eredményt.

Fülöp tehát magabiztosan győzött, bár 2014-ben még ennél is többen, 755-en szavazták rá.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.