A fideszes képviselő idén sem javult meg, 2010 óta nem szólalt meg a parlamentben

POLITIKA
2017 december 18., 10:07
comments 76

Kijöttek a parlament statisztikái, melyekből többek közt kiderül, hogy a fideszes Bíró Márk továbbra is szinte láthatatlan a parlamentben. A 43 éves politikus 2010 óta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, de azóta egyszer sem érezte úgy, hogy bármilyen ügyben fel kell szólalnia az Országházban. Tavaly is írtunk róla, és arról is, hogy csak 2016 végéig tevékenységéért 68 millió forintot vett fel. Képviselőként jár neki albérletpénz és benzinkártya is.

Bíró Márk mellett rendkívül hallgatagnak bizonyult még huszonhét képviselő az Országgyűlés múlt héten véget ért őszi ülésszakán, Farkas Flórián, Kubatov Gábor és Simonka György az egész ciklusban nem emelkedett szólásra.

A legaktívabb Rétvári Bence, az Emmi államtitkára volt, ő 155 felszólalást tett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.