50 milliárdért kapott megbízásokat Mészáros Lőrinc barátjának építőcége

PÉNZ
2017 december 30., 16:26
comments 68
Mészáros Lőrinc balján Tóth László, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezető igazgatója
photo_camera Mészáros Lőrinc balján Tóth László, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezető igazgatója Fotó: Komka Péter / MTI

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kihirdette, hogy a Duna Aszfalt építi meg az M44 gyorsforgalmi út Kondoros és Békéscsaba közti szakaszát - írja a Hír TV honlapja. A hír nem váratlan, hiszen ugyanez a cég építette ki a Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszt is, és a G7 már hetekkel ezelőtt észlelte a döntést a közbeszerzési adatbázisban. Most a NIF a döntés hivatalossá válása mellett közölte azt is, hogy a Duna Aszfalt 10 milliárd forintért építhet Kecskeméten kerékpárutat, járdát és vízi közművet.

Az M44 három szakaszt összekötő üzlet összesen 141 milliárd forintot ölel fel. Az M5-ös autópályát Békéscsabával összekötő gyorsforgalmi útnak négy szakasza van, ebből hármat Duna Aszfalt vezette konzorcium épített illetve építhet meg, összesen 141 milliárd forintért. A Tiszakürt és Kunszentmárton közti 20 kilométeres szakaszt (56 milliárdért) és a Csabacsűd és Kondoros közötti 20 kilométeres szakaszt (44 milliárdért) a Hódút Kft.-vel közösen építheti meg a Duna Aszfalt.

A Duna Aszfalt - amit a piacon "Új Közgépként" emlegetnek - látványosan teljesít az elmúlt évek építési közbeszerzésein. A vállalat tulajdonosa a Mészáros Lőrinc egyik kulcsembereként számontartott Szíjj László, akinek közös horvátországi vállalkozása is van a felcsúti polgármesterrel, és a CLH Kft.-ben is együtt vesznek részt. 7,5 milliárdos osztalékot vett ki a tulaj a Duna Aszfaltból idén. 

A Duna Aszfalt karácsonyi előtt 8 milliárd forintot kapott egy bajai mélyépítési projektre, a Mészáros és Mészáros pedig 63 milliárdból építheti meg az M8-as Körmendtől Rábafüzesig tartó szakaszát. (Hír TV / G7)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.