Kocsis Máté szerint a baloldal becsapja és hecceli a budapestieket azzal, hogy akadálymentesítené a 3-as metrót

Budapest
2018 február 06., 07:05
comments 104

A Fidesz budapesti elnöke, Kocsis Máté felvette a harcot az ellenzékkel a 3-as metró ügyében.

photo_camera Fotó: Botos Tamás / 444

Mint ismert, hétfőn 9 ellenzéki párt kezdett aláírásgyűjtésbe, hogy népszavazás dönthessen a felújítás alatt álló 3-as metró teljes értékű akadálymentesítéséről. A kezdeményezést az MSZP, a DK, az Együtt, a Liberálisok, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd képviselői jelentették be. A kérdés így szól:

„Akarja-e Ön, hogy a 2017-2020 között történő budapesti M3-as metróvonal felújításával egyidejűleg valósuljon meg ezen metróvonal valamennyi megállójának teljes értékű akadálymentesítése, az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ának 1. pontjában meghatározottak szerint?”

Kocsis Máté szerint „mellébeszélnek és csúsztatnak a baloldali pártok a 3-as metró akadálymentesítésével kapcsolatban, az általuk kezdeményezett népszavazási kérdés pedig értelmetlen”. A Fidesz közleménye szerint a baloldal becsapja és hecceli a budapestieket egy olyan ügyben, amivel a városvezetésük és kormányzásuk idején ők nem foglalkoztak, hanem „szétlopták a fejlesztési pénzeket”.

„Ezért nem csak értelmetlen és hamis az aláírásgyűjtés és a népszavazási kezdeményezés, hanem hiteltelen is, melyet – nyilván nem véletlenül – épp az országgyűlési választási kampányra időzítettek. A baloldal sosem a budapesti polgárok érdekeit tartotta szem előtt, hanem saját önös szempontjait, a mostani akciójukkal is legfeljebb csak azt tudnák elérni, hogy lelassítanák a 3-as metró felújítását”

– közöle Kocsis Máté, emlékeztetve arra, hogy „a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége egyetért Tarlós Istvánnal, támogatja a 3-as metró mielőbbi felújítását, és annak akadálymentesítése érdekében végzett munkát”.

Hogy milyen akadálymentesítési munkára gondol, nem világos, a jelenlegi tervek szerint ugyanis a mostani nagy metrófelújítás után még 2057-ben sem lesz akadálymentes az összes megálló. Tarlós István, amikor arról kérdezték, miért nem lesz akadálymentesítve a felújított metró, azt mondta: „45 évig nem volt akadálymentes. Minden együttérzésem a mozgássérülteké, de az ő utasszámuk ezrelékben sem fejezhető ki.”

Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője hétfőn elmondta, hogy a kerekes székesekért, nehezen közlekedőkért, a kismamákért, és az idősekért vetette fel a referendumot, Tarlós ugyanis „túl arrogáns ahhoz, hogy beismerje, az akadálymentesítés egy fontos ügy, és túl gyáva ahhoz, hogy a kormánnyal harcoljon a budapestiek érdekében”. A fővárosiak átlagosan napi 20 milliárd forintos adóbefizetéseik után megérdemlik a teljes akadálymentesítést – mondta Horváth. Tarlós szerint viszont az eredményes népszavazás sem kötelezné a fővárost arra, hogy lifteket építsenek ki az akadálymentesítés érdekében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.