Harmadjára már jó térképeket raktak Trump atomprogramjába

külföld
2018 február 07., 06:49
comments 79

Elintézhetnénk annyival, hogy csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit, de valahol azért aggasztó, ha az amerikai hadsereg idei legfontosabb stratégiai dokumentumában, az új nukleáris fejlesztéseket beharangozó Nuclear Posture Review-ban közzétett térképeken még a legfőbb atomfenyegetésnek kikiáltott Észak-Korea térképét is elizélik. A Kínában és Oroszországban komoly aggodalmakat kiváltó, új, kisebb hatóerejük miatt akár ténylegesen is bevethető atomfegyverek fejlesztését előterjesztő tervezetben közölt térképeket csak harmadjára sikerült végleg rendbe szednie az amerikai kormányzatnak.

link Forrás

A tervezet kiszivárogtatott változatában ugyanis Észak-Koreát az egész koreai félszigetet kitöltő országként szerepeltették. Ezt az első hivatalosan nyilvánosságra hozott verzióban már javították. De nem ez volt az egyetlen, méretre apró, hatásában mégis nagyon durva hiba a térképeken.

Oroszország méreteihez képest például a Kuril-szigetek egész jelentéktelennek tűnnek, de az amerikaiak térségbeli fő szövetségesei, a japánok biztos nem örültek annak, hogy az amerikai térképrajzolók Oroszországhoz csatolták a vitatott hovatartozású szigetcsoportot. A Kuril-szigeteket a II. világháborúban szállta meg a Szovjetunió, de a két legdélibb szigetet Japán a magáénak tartja. A harmadik térképváltozatról így ezeket inkább törölték.

Valószínűleg a tajvaniak se verték földhöz a seggüket örömükben attól, hogy Tajvant pedig Kínához csatolták, pláne, hogy mindezt annak az amerikai hadseregnek a térképrajzolói, akik elméletben szavatolják az ország függetlenségét Kínától. Harmadjára már ezt a hibát is sikerült javítani. (Via Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.