Szél Bernadett a nemzetbizottsági bizottságban kérdezne rá, miért vonták vissza a körözést Gorka Sebestyén ellen

Az LMP-s Szél Bernadett kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság a következő ülésén kérjen tájékoztatást a Gorka Sebestyén elleni eljárás eredményeiről, mivel az ügy szerinte nemzetbiztonsági aggályokat is felvet.

A magyar, brit és amerikai állampolgárságú Gorkát, aki korábban Donald Trump tanácsadója is volt, 2016. szeptember 17. óta elfogatóparancs alapján körözte a magyar rendőrség lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés vádjával. Ennek ellenére tavaly márciusban Szijjártó Péter is találkozott vele

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélését folytat Gorka Sebestyén elnöki külügyi és nemzetbiztonsági tanácsossal Washingtonban 2017. március 21-én.Fotó: KKM / MTI

A rendőrség azonban nemrég megszüntette a körözést, mert úgy értékelték, hogy „a továbbiakban nem várható eredmény”.

Ugyanakkor nem valószínű, hogy a meghallgatásból lesz valami, mert Németh Szilárd és a kormánypárti képviselők bojkottálják a nemzetbiztonsági bizottság üléseit, ezért a testület az utóbbi két alkalommal nem tudott összeülni.