A fideszes polgármester arról, hogy nem az ő városa lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa: MIGRÁNSOK

politika
2018 február 15., 21:06
comments 243

Székesfehérvár is pályázott, de a magyar városok közül végül csak Debrecen, Győr és Veszprém jutott be az EKF 2023 projekt döntőjébe.

A feol.hu (a Mészáros Lőrinc által megemésztett Fejér megyei lap) be is számolt arról, hogy Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere minek tudta be a vereséget. Azt mondta, úgy érezték: a szakértői bizottság inkább ideológiai alapon ítélt, az egyikük megjegyzést tett például a Tele Élettel! című imázsfilmre, a „fehér, keresztény Európa propagandafilmjének” nevezve azt. Ezt bárki eldöntheti:

link Forrás

Cser-Palkovics a bizottság kritikáiról még azt mondta: hiányolták a filmből a szegényeket és a migránsokat, sokallták a keresztet, a templomokat, továbbá azt a hozzáállást, hogy erre a város értékként tekint. Állítása szerint az egyik bizottsági tag, egy belga politikus kifogásolta, hogy a pályázat alapját, identitását a görög, a római és a keresztény-zsidó kultúrkör határozza meg.

Cser-Palkovics ezért azt kéri a fehérvári közgyűléstől: jelezzék a szakminisztérium, az Emmi felé, hogy elfogadhatatlannak tartják ezt az eljárást.

Cser-Palkovics András 2017-ben
photo_camera Fotó: Botos Tamás/444

Igen, tényleg felmerül a kérdés: Debrecenben, Győrben és Veszprémben végül is hol vannak a migránsok? A válasz most is ugyanaz, mint egy ideje mindig. Kósa Lajos miniszter egyébként – ha már a furcsa ügyeiről nem hajlandó beszélni – legalább erre reagált:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.