Megírtuk, hogy Homolya titkára a Közbeszerzési Hatóság egyik vezetője, ez ciki volt, úgyhogy gyorsan átírták a Hatóság honlapját

POLITIKA
2018 február 16., 10:53
comments 103

Szerdán írtuk meg, hogy Homolya Róbert közlekedéspolitikai államtitkár személyi titkára, Szűcs Gabrialla a Közbeszerzési Hatóság elnöki kabinetjének vezetője is. Ez azért necces ügy, mert Homolya korábbi ügyei után pont azért szaglászik az EU Csalás Elleni Hivatala, az OLAF, mert Homolya kapcsolataival, posztjaival és céges érdekeltségeivel gyakorlatilag behálózta a magyar közbeszerzési piac nagy részét. Úgy volt például a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese, hogy az általa tulajdonolt cégek közbeszerzések előkészítésében vettek részt tanácsadóként.

Mikor Szűcs Gabrielláról kérdeztük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, ahol Homolya most államtitkár, és a Közbeszerzési Hatóságot, mindkét szerv azt írta, hogy szerintük nincs összeférhetetlenség a két poszt között. Feltűnő volt viszont, hogy az NFM és a KH is „elnöki koordinátorként” hivatkozott Szűcs Gabriellára, nem pedig az elnöki kabinet vezetőjeként, ahogyan az a Hatóság honlapján is szerepelt.

Azóta a Hatóság módosította is a honlapját, és megváltoztatták Szűcs pozícióját, az elnöki kabinet vezetője helyett átírták „elnöki koordinátorra”, mintha nem is lenne vezetői pozíciója.

Arra sajnos nem gondoltak, hogy az internet nagyon nehezen felejt, nem is nehéz kikeresni, hogyan nézett ki még néhány nappal ezelőtt ez a honlap:

De még a Közbeszerzési Hatóság ma is elérhető régi honlapján is kabinetvezetőként szerepel Szűcs.

Csütörtökön kérdeztük erről Lázár Jánost is, de a miniszter szerint semmilyen összeférhetetlenség nincsen Homolyával kapcsolatban, az pedig, hogy Homolya és köre évek óta a markában tartja a közbeszerzési piacot, nem probléma, mert egy remek szakemberről van szó.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.