Orbán várja, hogy újra a 81 éves, elítélt Berlusconi legyen az olasz kormányfő, de azt a jog és szavazók is gátolják

külföld
2018 február 19., 20:14
comments 129

Silvio Berlusconi az elmúlt negyedszázad legellentmondásosabb európai vezetője, egyben az olasz politikai és gazdasági élet megkerülhetetlen alakja. Többek között ő a fél olasz médiát birtokló Mediaset főrészvényese, és 1986 óta övé volt az AC Milan futballklub, amit tavaly adott el. A második világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban levő miniszterelnökeként háromszor lehetett kormányfő (1994-1995, 2001-2006, 2008-2011), amíg le nem kellett mondania, miután kiderült, hogy egy 18 év alatti prostituáltnak fizetett szexért. A Forbes 2009-ben a világ 12. leghatalmasabb emberének nevezte az olasz politikában betöltött szerepe miatt, míg tavaly a 199. helyen végzett a világ leggazdagabb embereinek listáján. Az elmúlt években megpróbált javítani az imidzsén, sokat szerepelt állatokkal, és bejelentette azt is, hogy vegetáriánus lett (nemrég átesett egy szívműtéten). Most a 32 éves barátnőjével él együtt, és 10 kutyájuk van, amikről rendszeresen tesz ki fotókat.

Silvio Berlusconi az AC Milan és az Inter Milano meccsén ünnepli a születésnapján 2008. szeptember 28-án.
photo_camera Silvio Berlusconi az AC Milan és az Inter Milano meccsén ünnepli a születésnapján 2008. szeptember 28-án. Fotó: Pressefoto Ulmer / Alberto Lingria

A populista vezető most a jobbközép (és az attól jobbra lévő) pártok vezetőjeként újra indul a hatalomért, csakhogy az adócsalásért kapott jogerős ítélete miatt nem indulhat a választásokon, és miniszterelnök se lehet. Tavaly az az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, hogy újra indulhasson, mert túlzásnak tartja a 2013-ban kapott, 6 év közügyektől való eltiltást. Ráadásul további ítéletek várhatnak rá: ősszel például azért emeltek ellene vádat, mert a Ruby-perben lefizetett tanúkat, hogy hamisan tanúskodjanak mellette.

Mindez Berlusconit nem gátolja meg abban, hogy 81 évesen újra megpróbálja megszerezni a hatalmat. Két hét múlva, március 4-én tartják az olasz parlamenti választásokat, amin az előrejelzések szerint 66 százalékos részvétel várható, és a pártok versenyében patthelyzet alakulhat ki.

A Berlusconi-vezette jobboldali pártok együtt nyernek, de az előrejelzett 38-40 százalék nem elég ahhoz, hogy kormányt tudjanak alakítani. Berlusconi ennek ellenére azt mondta, „a felmérések szerint a jobbközép már megnyerte a választásokat”. Ráadásul belső feszültségek is vannak, mivel Berlusconi pártja, a Forza Italia éppen EU-barát, európárti programmal kampányol, míg a vele elvileg szövetséges Északi Liga kiléptetné Olaszországot az eurózónából, sőt akár az EU-ból is.

A jelenleg kormányzó, baloldali Demokrata Párt lehet a második helyezett, de partnerek nélkül nem tudnának kormányozni. És ott a harmadik nagy blokk is, amit a 28 százalékra mért 5 Csillag Mozgalom vezet egy erősen EU-kritikus kampánnyal, amivel akár első is lehet, de egyedül szintén kevés lenne a kormányzáshoz.

A Reuters üzleti körökre, szicíliai politikusokra és elemzőkre hivatkozva írt olyan pletykákról, amik szerint Silvio Berlusconi és a baloldali vezetők a színfalak mögött elkezdték az egyeztetést, hogy esetleg nagykoalícióval oldják fel a patthelyzetet, de nyilvánosan tagadják, hogy egy, a németekéhez hasonló nagy összefogás jönne létre. A múlt hónapban állítólag még Di Maio is elismerte zárt ajtók mögött nemzetközi befektetőknek, hogy képes lenne egy olyan kormányban részt venni, amiben a mainstream erők is benne vannak, ha nem lenne egyértelmű győztes. Egyelőre senki sem hajlandó ezekről a tervekről nyilatkozni, mert először a saját szavazóikat akarják megszólítani, és amikor már eldőltek az erőviszonyok, elemzők szerint „március 5-én minden a feje tetejére áll majd”, addig viszont egy szürreális, képtelen hazugságokkal teli kampány folyik.

Berlusconi kampányol
photo_camera Berlusconi kampányol Fotó: Eliano Imperato / AFP

Berlusconi az 5 Csillag vezetőjéről, a nála 50 évvel fiatalabb Luigi Di Maioról azt mondta, csak egy „csinos arc”, akinek az egyetlen munkatapasztalata, hogy jegyszedő volt a nápolyi focistadionban, „így ingyen nézhette a meccseket”. Di Maio szerint a balközép és jobboldali ex-miniszterelnök, Matteo Renzi és Berlusconi pártja is eredendően korrupt. Renzi szerint viszont Berlusconi vitte majdnem csődbe Olaszországot 2011-ben, az 5 Csillag pedig tele van „tolvajokkal és csalókkal”. Sem Berlusconi, sem at Északi Ligát vezető Matteo Salvini nem volt hajlandó részt venni a harmadik szövetségesük, az Olaszország Testvérei rendezvényén, amin a jelöltek esküt tettek, hogy a választás után nem fognak koalícióra lépni a riválisaikkal.

Berlusconi azt ígérte, hogy a választások előtti napokban árulja el a jobbközép miniszterelnök-jelöltje nevét. Eddig csak annyit fedett fel, hogy egy tekintélyes férfiról van szó. Közben erősen kampányol, és a szintén milliárdosból lett politikus-bohóc Donald Trumpra emlékeztető nyilatkozatokat tesz, nemrég például többször adócsökkentést ígért állattulajdonosoknak, mondván a nők „szívesebben aludnának a kisállataikkal, mint a férjükkel”. Az 5 Csillag azt akarja, hogy Olaszország teljesen megújuló erőforrásokból működjön, és egymillió elektromos autót akarnak az utcákra, de arról nem beszélnek, hogyan és mennyi idő alatt szeretnék ezt elérni. A baloldal arra ösztönözné a fiatalokat, hogy 30 éves koruk előtt elhagyják a szülői házat.

Berlusconival Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor is személyesen jóban van, utóbbi tavaly tavasszal meg is hívta Magyarországra, de az elítélt olasz politikus egyelőre nem tette tiszteletét a barátjánál. Orbán a múlt heti évértékelő beszédében külön emlegette Berlusconit, határozott támogatásáról biztosítva:

link Forrás

Ezt 2019-ig hiába várja Orbán, hiszen a törvény szerint addig nem kerülhet kormányra Silvio Berlusconi.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.