A Fidesz médiaterve a választás utánra: kiénekelni az RTL Klubot a németek kezéből, elintézni az Indexet

media
2018 február 22., 09:15
comments 432

„A területfoglalás már megtörtént, a finomhangolás ideje a 2018-as országgyűlési választások utánra marad. 

Ki kell énekelnünk a németek kezéből az RTL Klubot. És az Index hírportál is túl sok vizet zavar.”

Ezt a Heti Válasz kormányzati forrása mondta. A lap eheti számában a médiaátalakulásokról írnak, és ebből az derül ki, a több tízmilliárdos tőkeinjekció ellenére sem sikerült elérni a kívánt nézettséget/olvasottságot a kormánymédiával, így újabb lépésekre lesz szükség.

A Heti Válasz szerint pedig a kormányzati kommunikáció irányítói beleszerettek a politikai bulvárba, és a brit példát tartják mintákat, így azt a stílust akarják tolni, amit például a Sun Jeremy Corbyn munkáspárti politikussal:

link Forrás

(Erről beszélt egyébként Ómolnár Miklós, a Ripost főszerkesztője is a 444-nek korábban, amikor azt mondta, azt csinálja, mint az angol Sun, vagy az amerikai New York Post.)

„A Fideszen kívüli médiavilágot is igyekszik saját szája íze szerint formálni a kormány. Ha már a politikában létezik centrális erőtér, vagyis a Fidesz nem engedi, hogy a Jobbik legyen az egyetlen kihívója, úgy a sajtóban is meg kell hagynunk egy baloldali, de vállaltan Lajos-ellenes szeletet - mondta a lap egyik forrása. 

A Simicska-ellenes szelet meghagyásába illik, hogy százmilliós értékben hirdetnek az ATV-n, és a Heti Válasz szerint ide tartozik a Tarjányi Péter-féle a Zoom.hu is.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.