Matematikai elemzéssel találtak az öregedésben szerepet játszó fehérjéket magyar kutatók

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Az öregedés folyamatában szerepet játszó emberi fehérjéket azonosítottak magyar kutatók matematikai elemzéssel - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában. 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) genetika tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (MTA SZTAKI) kutatói gépi tanulásos algoritmus segítségével jellemezték az ember 24 ezer fehérjéjét, és meghatározták, hogy közülük melyek játszhatnak szerepet az öregedési folyamatokban.

Vellai Tibor egyetemi tanár, az ELTE genetika tanszékének vezetője a lapnak elmondta: a fehérje-adatbázisokban 21 ezer szempont szerint jellemezhetők az emberi fehérjék. Ezt betáplálták a kutatócsoport által létrehozott gépi tanulási algoritmusba. Mivel sok fehérjéről már eleve tudott, hogy szerepet játszik az öregedésben, ezek tulajdonságait alapul véve a program kiválasztott 36 olyan fehérjejellemzőt, amelyek alapján eldönthető egy fehérjéről, hogy kapcsolatban áll-e, vagy sem az öregedési folyamattal. A következő lépésben kísérletesen kell bebizonyítani a fehérje e szerepét.

Van sok olyan humán fehérje a listán, amelyekről korábban senki nem tudta, hogy közük lehet az öregedéshez, ezek potenciális új, öregedéssel kapcsolatban álló humán fehérjék - mutatott rá a tanszékvezető.

„Ez az új matematikai elemzés, amely fél év alatt zajlott le, hosszú évek laboratóriumi küszködésétől szabadított meg minket, és segítségével pontosan megjósolható, hogy mely fehérjék szerepét érdemes kísérletesen is ellenőrizni” - mondta Vellai Tibor a Magyar Nemzetnek.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.