Gulyás és Szájer képtelen volt válaszolni arra, hogy kínosnak érzik-e, hogy egy pártban ülnek a III/II-es Szita Károllyal

2018 március 29., csütörtök 18:37
324

Két hete írt arról a Magyar Nemzet, hogy Kaposvár fideszes polgármestere, Szita Károly Krakus Péter fedőnéven a legközelebbi ismerőseiről is írhatott jelentéseket, és a tartótisztje szerint ezt olykor kifejezetten lelkesen tette. Szita egyelőre semmit sem tagadott.

Csütörtökön a Fideszben korábban harcos antikommunista hírében álló Gulyás Gergely Fidesz-alelnök és Szájer József fideszes EP-képviselő „Brüsszelről” tartott sajtótájékoztatót, amikor Szita Károly ügynökmúltjáról kérdeztük őket.

Miután megkérdeztük, hogy kínos-e nekik, hogy egy pártban ülnek egy ilyen múltú emberrel, Szájer József – aki pár perccel korábban még a régi idők szovjet tanácsadóihoz hasonlította az Ukrajnában megjelenő nyugati szakértőket – meg sem mukkant, Gulyás pedig azt mondta:

„Egyelőre önkormányzati választás nem lesz Magyarországon, csak parlamenti.”

Amikor újra megkérdeztük, hogy kínos-e neki, hogy egy pártban ül Szita Károllyal, azt mondta, válaszolt a kérdésre, de nem válaszolt.

Szita Károlyt korábban más párttársai is megvédték.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt