Olvasónk megfejtette, hol főzhette a húsvéti sonkát Orbán Viktor

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Orbán Viktor sonkafőző tanácsokat adott a ma reggel kirakott videójában. Hogy hol főzte meg a nem is egy, de három sonkát, ahol viszont nem volt borókabogyó, az a videóból nem derült ki. A pillanatokra felvillanó háttérből csak az volt világos, hogy hol nem. 

Ez nem a XII. kerület, de nem is Felcsút. 

Ez nem a XII. kerületi Cinege utcai ház. És nem is a felcsúti, stadion melletti épület, mert annak nem ennyire nyitott még a hátsó része sem, és a hivatalos családi ház elegánsabb is, mint a videón látható főzőrész, a rácsok mögött lévő kutyával. Talán a legendás hatvanpusztai titokos birtok?

Egy olvasónk az apró részleteket összerakva a jelek szerint megfejtette a helyszínt, de legalábbis teljesen logikus, amire jutott. A háttérben látható nádas, a nemesnyár ültetvény, a domboldal, az erdő és a szántó határa alapján kizárta Felcsútot és  Hatvanpusztát is.

Az első lépések.

És akkor bevillant valami az alapján, hogy Tiborczék birtoka, ahol Orbán Ráhelék lagzija volt, a Szent László patak partján van. 

Aztán még pár bizonyosság, és a végeredmény:

Olvasónk azt írta nekünk, soha nem járt a Csabdi külterületén lévő Tiborcz tanyán, de „a technika mai állása már csodákra képes”. A bravúros helyszínkeresés nem is tartott olyan sokáig.

„Az azonosítás (hogy rájöjjek arra mit kéne keresni és hogyan) az volt egy negyedóra, húsz perc. Ekkor már tudtam hogy megvan. Összerakni az ábrát úgy, hogy ez mások számára is tiszta legyen, az ennél némileg több. Összességében kicsit több mint 1 óra ment el rá az ötlettől az első levél megírásáig.”

Aki az egész pazar bizonyítást egyben szeretné megnézni mobilt lefagyasztó nagy felbontásban, az ide kattinston. Olvasónknak felajánljuk, hogy a következő kampányban kiállunk egy fideszes sonkaosztó akción kígyózó hosszú sort, és együtt főzzük meg az ajándékot. 

Ha valóban Tiborczéknál volt, akkor már tényleg összeállt a kép, hogy kitől kaphatta az új pufimellényt, amit a főzés után a felcsúti stadionban vett fel.

Fotó: botost/444.hu

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.