Lehet, hogy Oroszország összes háborúja a földgázról szól?

  • Ukrajna 2012-ben fúrótornyokat emelt a Fekete-tengeren, és az ország több más ígéretes gázmezőjének feltárására is megállapodásokat kötött nyugati cégekkel.
  • 2014 elején Oroszország elfoglalta a Krímet, és elvették a fúrótornyokat is. A donyecki háború pedig elijesztette a nyugati befektetőket a szárazföldi mezőkről.
  • A szíriai orosz beavatkozást egy katari gázvezeték építésének megakadályozása is motiválhatta.
  • Mindezekről a budapesti ukrán és norvég nagykövetség szervezett közös konferenciát.

Csütörtökön egy német tengerészeti hatóság megadta az utolsó hiányzó engedélyt az Északi Áramlat 2 nevű gázvezetéket megépítésére, ami a legfontosabb tervezés alatt álló orosz beruházás Európában. 

Ugyanazon a napon Budapesten ukrán energetikai szakértők arról magyaráztak, hogy ha az Északi Áramlat 2 megépül, akkor Oroszország nagyon közel jut háborús céljai eléréséhez, mert a Kreml akkor küld katonákat valahova, ha veszélyben érzi pozícióit az európai földgázpiacon. Amit Ukrajnában és Szíriában fegyverrel sikerült elzárnia, ahelyett építkezne a Balti-tenger alatt, és ezzel bevégezné hadműveletei legfőbb gazdasági értelmét: azt, hogy Európa keleti fele továbbra is nagyon sok orosz gázt vásároljon.

A budapesti rendezvény egyik előadója, Mihajlo Goncsar, egy jelentős ukrajnai elemzőintézet vezetője bemutatta, hogy Oroszország háborúi miért kötődnek a földgázhoz. Goncsar rövid előadásában csak felvillantotta a problémákat, az alábbiak az ott elhangzottaknál részletesebben mutatják be, hogy mikre célzott.

Pénz és hatalom

Goncsar kiindulópontja az volt, hogy Oroszország legfontosabb bevétele az olaj és a földgáz exportjából van, ám 2012 óta egyre kevesebbet keresnek velük. Ennek egyik oka az olaj és a gáz árának világpiaci esése, a másik pedig az, hogy a vásárlók elkezdtek új beszerzési források felé is nyitni. Míg 2012-ben még 366 milliárd dollár bevétele volt Oroszországnak az energiahordozókból, addig 2016-ban már csak 160 milliárd. Goncsar rámutatott arra is, hogy nem csupán az orosz állam finanszírozása miatt fontos az energiaexport a Kremlnek, hanem a politikai befolyása miatt is. 

Azt mondta, hogy az orosz földgázt vásárló országok politikai és gazdasági elitjét korrupt üzletekkel kötik magukhoz, és miközben gázt adnak el, egyszerre befolyást is vesznek. Itt lett értelme a norvég nagykövet részvételének a konferencián: Olav Berstad minden résztvevőt megnyugtatott, hogy Norvégia soha nem köti össze politikai érdekeit gázexportjával, és mindig átlátható üzleteket köt. (Berstad korábban Kijevben volt nagykövet.)

Goncsar szerint az orosz hatalmi érdek azt diktálja, hogy mindenképpen megakadályozzák, hogy más gáztermelők is piachoz jussanak Európában, és a saját útvonalaikat biztonságban tudják.

Az utóbbi néhány évben e törekvéseket akadályozta volna, hogy a Közel-Keletről új szereplő igyekezett belépni az európai gázpiacra, és Ukrajna frissen feltárt mezők kitermelésébe kezdett.

A szíriai beavatkozás egyik lehetséges oka

Goncsar felidézte Leonyid Ivasov, volt orosz tábornok nyilatkozatát, amit még 2016-ban adott egy orosz állami tévécsatornának a szíriai beavatkozásról. Ivasov akkor azt mondta, hogy óriási bevételkiesést jelentene Oroszországnak, ha Katar megépítené azt a gázvezetéket, amelyet Szaúd-Arábián, Jordánián és Szírián keresztül tervezett felállítani, és ami Törökországon keresztül érné el Európát.

Katarnak óriási tartalékai vannak földgázból, de az európai piacra nem tud vele betörni, mert nincs összeköttetése, amin a gázt eljuttathatná oda. A cseppfolyósított gáz (LNG) drágább, mint a vezetékes, és így behajózva már nem versenyképes a katari áru az orosz vezetékes gázzal. Egy saját vezetékkel viszont már versenyezhetne Katar az oroszokkal Európában.

Aszad szír elnök orosz nyomásra minden eddigi katari építkezési kísérletet megakadályozott. A 2015-ben kezdődött orosz katonai beavatkozás megfordította a szír polgárháborút Aszad javára, és ezzel az oroszok azt is biztosították, hogy a katari vezeték belátható időn belül ne épülhessen meg.

E logika szerint az új vezeték terve fontos oka lehetett annak, hogy az Aszad ellen harcoló szíriai felkelőket igen bőkezűen támogatta Katar. A polgárháború első két évében 3 milliárd dollárral (760 milliárd forinttal), és az első évben legalább 70 szállítórepülőt megtöltő fegyverrel segítette őket, továbbá a felkelés kezdetén 50 ezer dollár (12 millió forint) egyszeri jutalmat ígért minden szír főtisztnek, aki átállt Aszadtól a felkelők oldalára. 

Ebben a helyzetben kapott Aszad először segítséget Irántól, amelyik szintén óriási kiaknázatlan gázmezőkkel bír, majd Oroszországtól, amely a világ legnagyobb gázexportőre. (A második Katar, a harmadik pedig az a Norvégia, amelyik Goncsar előadását Budapesten megszervezte az ukrán követséggel közösen.) Az iráni gáztól az oroszok kevésbé tartanak, mert az USA-val szövetséges Katarral ellentétben a Nyugat és Irán viszonya meglehetősen rossz, továbbá jóval kevesebb a pénzük egy ekkora építkezésre, és az oroszok arra számítanak, ha Európa valaha megnyitná a piacát az iráni gáz előtt, akkor az orosz részvétel nélkül úgyse tudna megvalósulni.

Az orosz beavatkozás óta érdekes fejlemény, hogy Katar nyitni kezdett Irán felé, a tenger alatti gázmezők közös kitermelése érdekében, mire Szaúd-Arábia vezetésével Irán arab ellenségei blokád alá vonták Katart.

Már a grúziai bombázáskor is felmerült a gáz szerepe

A 2008-as grúziai orosz katonai hadjárat is összefügghetett azzal, hogy az oroszok nem akarták, hogy Európa felé új gázvezeték épüljön. A háború előtt komoly terveket szőttek az EU-ban és az USA-ban is, hogy a szintén hatalmas türkmén illetve azeri mezők gázát egy új vezetéken vihessék Európa felé. Ez lett volna a Nabucco nevű vezeték, amelynek fontos tranzitország lett volna Grúzia, ám az orosz bombázások óta a terv lekerült a napirendről. 

Hogy egy kicsit még bonyolítsuk ezt a hatalmas társasjátékot, érdemes megjegyezni, hogy a Nabucco tervezett útvonalából (Türkmenisztán–Azerbajdzsán–Grúzia–Törökország–Balkán–Magyarország) Grúzia helyett logikusabb lett volna Örményországon keresztül vinni a vezetéket, csakhogy az azeriek nem működnek együtt az örményekkel a karabahi konfliktus miatt. Karabahot pedig azért nem tudják az azeriek erővel elvenni az örményektől, mert hiába sokkal erősebbek náluk, orosz katonák állomásoznak Örményországban. Az ottani orosz parancsnok 2013-ban nyíltan megmondta, hogy ha az azeriek megtámadnák Karabahot, akkor az orosz csapatok beavatkoznának az örmény enklávé védelmében.

Az ukrán fúrótornyok elrablása

Goncsar arra is figyelmeztetett, hogy a 2010-es évek elején Ukrajnában komoly gázmezőket találtak. Ezek közül a legígéretesebbek a Fekete-tenger alatt vannak, jórészt a Krím-félsziget közelében. Ez egyébként ugyanaz a mező, aminek kitermelésére Románia is nagyon készül a tenger hozzá tartozó részén, és ahonnan a magyar kormány is szívesen venne gázt. Az új ukrán mezők egy másik része a szárazföldön vannak palagáz formájában, vagyis a 2000-es évek elején USA-ból elterjedt módszerrel lehetne kitermelni.

2012-13-ban az akkori ukrán kormány több nyugati energetikai óriásvállalattal is megállapodott e mezők feltárásáról: az amerikai Chevron és az Exxon Mobil, a brit-holland Shell, az olasz Eni és a brit EDF mind készen álltak a fúrásra.

Ebben a helyzetben tört ki 2013 végén az ukrán-orosz konfliktus, aminek első katonai akciója volt, hogy 2014 márciusában az oroszok elfoglalták a Krím-félszigetet. Majd hamarosan kitört a donyecki felkelés, ami máig tartó állóháborúhoz vezetett Ukrajna keleti felén. A nyugati befektetők azonnal menekülőre fogták, és amíg ennyire bizonytalan a helyzet Ukrajnában, addig Goncsar szerint nincs is remény a visszatérésükre.

A veszteség ukrán szempontból leginkább a Fekete-tengeri mezőknél drámai, ahonnan nem csupán elüldözték a befektetőket, hanem a már létező fúrótornyokat, és a hozzájuk tartozó hajókat egyszerűen elvették az oroszok.

Erről már Szvetlana Nyeznova, a Csornomornaftogaz elnöke számolt be részletesen a budapesti konferencián. Az általa vezetett állami ukrán vállalat 2012-13-ban már képes volt évi 2 milliárd köbméter gáz kitermelésére a Krím környéki tengeri mezőkön – ez elég komoly mennyiség, Magyarország például évente körülbelül 9 milliárd köbmétert fogyaszt el, iparral, fűtéssel mindennel együtt. A cég a kitermelést 2015-re már 3 milliárd köbméterre növelte volna, és a 2020-as évekre meg akarták sokszorozni a mennyiséget.

Ebből egyelőre semmi sem lett, sőt, a meglévő kutakat most az oroszok használják, és az ukrán cég számításai szerint az elmúlt négy évben már 7,2 milliárd köbmétert ki is bányásztak. Elvették a krími gázflotta 31 hajóját, a kutakra kitűzték az orosz zászlót, átnevezték és orosz katonákkal védik őket. Nyeznova szerint egyszerűen elrabolták a kutakat.

Az előadók szerint az ukrán válság egyik fontos oka lehet, hogy Oroszország mindenképpen meg akarta akadályozni, hogy Ukrajna fontos gázkitermelő legyen. Goncsar szerint hosszú távon annyi földgázt lehetne Ukrajnában – persze a Krímmel együtt – kitermelni, ami nem csak az ukrán fogyasztást elégítené ki, hanem exportra is bőven jutna, éppen azokra a piacokra, ahol most Oroszország a legnagyobb beszállító.

Az Északi Áramlat 2 teljesen kikapcsolná Ukrajnát a gázbizniszből

Ukrajna jelenleg az EU-ba menő gázexport legjelentősebb tranzitútvonala. Ám az Oroszországot és Németországot a tenger alatt közvetlenül összekötő Északi Áramlat máris ki tudta váltani e tranzit egy részét, és ha felépül a párja is, akkor Ukrajnát már ki is lehet kapcsolni a szállításból. Ezzel Ukrajna elvesztené a legfontosabb eszközét, amivel védeni tudja magát az oroszokkal szemben, hiszen zsarolhat a tranzit lezárásával, illetve komoly pénzt fizettethet a használatáért.

Így talán nem véletlen, hogy éppen aznap kezdték hangsúlyozni a gáz szerepét az ukrajnai háborúban, amikor Németország aláírta az Északi Áramlat 2 megépíéséhez szükséges utolsó engedélyt is.