A közmédia vezetője szerint a kampányban különös figyelmet fordítottak arra, hogy pontosan és hitelesen tájékoztassanak :DDDDD

A közmédia feladata a pontos és hiteles tájékoztatás, amire különös figyelmet fordítottak az 50 napos kampányidőszak alatt – mondta Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója vasárnap az M1-en.

A jogszabályok 600 percnyi reklámidőt biztosítottak a politikai csoportosulásoknak, és a jelölő szervezeteknek, amiből 470 perc a pártoknak, 130 pedig a nemzetiségi önkormányzatoknak járt – mondta. A felhasználható időt úgy kellett beosztani, hogy reggel, délben és este a legnézettebb és a leghallgatottabb médiumokban – a Duna televízióban és a Kossuth rádióban – adásba kerüljenek az érintettek.

Azt is állította, hogy nagy figyelmet fordítottak a kiegyensúlyozottságra, és az előírtakon kívül a közmédia külön időt biztosított a pártok bemutatkozására. Erre azért volt szükség, mert nagyon sok, 23 párt állított országos listát az országgyűlési választáson – mondta az MTI összefoglalója szerint.

Ez egyértelműen nem igaz, hiszen a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria is kimondta, hogy jogsértő volt, hogy a közmédia nem hívott ellenzéki politikusokat a reggeli műsoraiba. A közmédia reakciója erre az volt, hogy „a véleményeknek, és nem azok képviselőinek kell a médiatartalomban megjelenniük”.

Dobos Menyhért most azt mondta, nem minden párt élt ezzel a lehetőséggel, illetve a politikai reklámmal sem. Ez utóbbinál 18-an jelezték igényüket, végül 16-an szerepeltek a televízióban és 14-en a rádióban.

Elhangzott az is, a választási irodát megkeresték az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői, akiket elsősorban a választások lebonyolítása, annak rendszere érdekelt. A vezérigazgató szerint kielégítő választ adtak a szakemberek érdeklődésére, és minden információt megkaptak.

A vasárnapi választásról azt mondta, a nézők és a hallgatók megfelelő információkat kapnak, hiszen a tudósítók mindenről megpróbálnak beszámolni; a munkatársak jelen vannak a választási irodánál, a nagyobb pártoknál, az MTI a kisebbeknél is. Dobos Menyhért úgy fogalmazott:

„Én úgy gondolom, hogy minden kollégánk azért dolgozik, hogy a kedves nézők pontos, hiteles tájékoztatást kapjanak, főleg a mai napon.”

Ez annyira sikerült, hogy még tegnap este is folyamatosan bevándorlóztak a münsteri gázolás után, miközben semmilyen forrást nem mutattak fel erről, aztán ki is derült, hogy nem bevándorló, hanem egy elmebeteg német volt az elkövető. Hitelesség és pontosság: 10/10.