A Kúria is elmeszelte a Fidesz mellett kampányoló TV2-t

„A TV2 műsorvezetőként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen közreműködő munkatársai a FIDESZ-re és Orbán Viktor melletti szavazásra buzdítottást érintő ügyben: A Kúria Nemzeti Választási Bizottság 719/2018. számú határozatát helybenhagyta (...)”

- írja keddi közleményében Erdei Krisztián, a Kúria sajtófőnöke.   

Ez azt jelenti, hogy a bírói testület szerint jól döntött az NVB, amikor 3,45 millió forintra büntette 

a médiatörvényt látványosan, és ami nagyobb baj, hogy szándékosan megsértő TV2-t,

 amely a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás helyett ezúttal is a kormánypártokhoz dörgölőzést választotta, amikor a választási kampányban a Tények műsovezetői egymás után mondták bele a kamerába, hogy ők bizony Orbán Viktorra szavaznak. 

Nem meglepő módon nem az első ilyen eset ez a TV2-nek, amelynek már 6 milliót kellett fizetnie azért is, mert nem voltak hajlandóak ellenzékieket behívni a Mokka című műsorba. 

A nagyobb baj persze az, hogy végeredményben ezt is az adófizetők pénzéből fizetik majd be.