Nyomkövetőt szerelnek Gyárfás Tamásra

Nyomkövetővel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Fővárosi Törvényszék a gyilkosságra való felbujtassál meggyanúsított Gyárfás Tamás ellen.

A Gyárfást őrizetbe vevő rendőrség még előzetes letartóztatási indítvánnyal adta át az ügyet az ügyészségnek, ám az ügyészek már csak házi őrizetet javasoltak. Ezt azzal indokolták, hogy Gyárfás együttműködik a nyomozókkal.

Itt kell megjegyeznem, hogy a magyar büntetőtörvénykönyv három feltételhez köti a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, vagy más, szabadságukat korlátozó intézkedés elrendelését. A még el nem ítélt gyanúsítottak szabadságát akkor korlátozhatják, ha fennáll

  • a szökés-elrejtőzés;
  • a bűnismétlés;
  • vagy a tanúk befolyásolásának

veszélye. Mivel az ügyészség azzal indokolta az előzetesnél enyhébb házi őrizetet, hogy Gyárfás együttműködik a nyomozókkal, az elsőt kizárhatjuk. A második és a harmadik ellen pedig ebben az esetben már a házi őrizet se jelent garanciát, mert a házi őrizetes már képes kommunikálni a külvilággal.

A bíróság végül még az ügyészség által kezdeményezett házi őrizetnél is enyhébb lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, ez alapján Gyárfás Budapesten belül szabadon mozoghat, de nyomkövetőt kell viselnie.

Gyárfás Tamást a héten vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy ő volt a felbujtója Fenyő János gyilkosának. Gyárfással együtt felbujtóként gyanúsítják P. Tamás ismert maffiózót is, a gyanú szerint Gyárfás őt kérte meg, hogy ölesse meg üzleti riválisát.

Minden jel szerint a hatóságok egy hangfelvételre alapozzák a gyanút. Különös csavar a történetben, hogy ezt a hangfelvételt, illetve annak leiratát maga Gyárfás adta át az ügyészeknek még tavaly. A szerinte manipulált felvétellel állítása szerint zsarolni próbálták. (Via MTI)