Szigetváron tartják meg Alföldi Róbert előadását, amelyet Pécsett indoklás nélkül lemondtak

politika
2018 április 21., 10:17
comments 79

Kedd reggel Facebookon közölte az Átrium Színház, hogy elmarad az Alföldi Róbert főszereplésével meghirdetett, Igenis, miniszterelnök úr! című darab pécsi vendégjátéka. Ezt ők is csak onnan tudták, hogy észrevették, a május 27-ére tervezett előadás jegyértékesítését múlt pénteken leállították. Ettől fogva majdnem egy hét telt el, mire a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője hivatalosan is értesítette őket, hogy az előadás megtartását nem vállalják, indoklás pedig nem volt (a fura lemondásról itt olvashat bővebben)

Márciusban Zalaegerszegről cenzúrázták ki Alföldi Róbertet, az eset nagy port kavart, és azzal végződött, hogy a beszélgetés végül más formában, más kérdezővel, más helyszínen, a nem fideszes vezetésű Zalaszentgróton jött létre. A program telt házas volt, és bár az eredeti, zalaegerszegi programot politikamentesnek szánták, a történtek után ott már szó esett cenzúráról, a tüntető diákok megbüntetéséről, és az Andy Vajna tévéjéhez igazolt Stohl Andrásról is.

Hasonló megoldás jött létre a pécsi előadás esetében is. Az Átrium színház szombat délután közölte, hogy az előadás lemondása után számos pécsi, Pécs környéki cég, egyesület és magánszemély fejezte ki felháborodását, együttérzését és ajánlott fel helyet, segítséget, támogatást az előadás megtartásához.

“Örömmel tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az elmaradt alkalom napján, 2018. május 27-én délután fél 4 és este 7 órai kezdettel Szigetváron, a Vigadó Kulturális Központban tűzzük műsorra Igenis, miniszterelnök úr! című előadásunkat” - írták. A jegyek szombaton délután 4 órától már megvásárolhatóak.

Az esetről a Szabad Pécs pénteken amúgy megkérdezte Pécs fideszes polgármesterét, aki egész egyszerűen azt válaszolja, hogy az előadás nem marad el. Pedig akkor a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. már lemondta az előadást.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.