Mégis úgy néz ki, hogy valóban a kormányt bírálták keresztény értelmiségiek

POLITIKA
2018 május 05., 08:45
comments 243

Igen, nem, igen. Ebben a sorrendben ezek a válaszok arra a kérdésre, hogy a kormányt bírálták-e a Fidesz támogatóinak számító keresztény értelmiségiek.

Van az a vitaanyagnak szánt kötetet, amit a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülete és a Professzorok Batthyány Köre, azaz a Fidesz mögött felsorakozó értelmiségi csoportok nemrég kiadtak, és kritizálták benne a strómanok gazdagodását, a közmédia lejáratókampányait és agresszióját, és azt is, hogy a mai Fidesz mindent erőből próbál megoldani. Az „Újra nevén nevezzük” című kötetet Balog Zoltán mutatta be, úgy felvezetve, hogy neki hiányzik a kormány konstruktív kritikája, amit korábban egyébként éppen ő tiltott be. A vitairat itt elolvasható.

Amikor a meglepő helyről érkező kritikát megírta a sajtónak az a része, amit nem a Fidesz-központból irányítanak, a kötet mögött álló csoportok gyorsan kiadtak egy közleményt, amiben visszakoztak, szerintük a cikkek félremagyarázták a szöveget: „A szóban forgó írások olyan színben tüntetik fel a kiadványt, mintha azt a kötet szerzői a jelenlegi Kormány vagy egy konkrét politikai párt kritikájának szánták volna.” Kétségtelen, hogy az Újra nevén nevezzük című kötetben nem említették meg név szerint a kritikáknál a kormányt és a Fideszt, de nem volt bonyolult felfedezni, kinek szólt az óvatosságában is meglepő bírálat.

A Népszava megszólaltatta a kötet egyik szerkesztőjét, Osztie Zoltán plébánost. Szerinte „egyáltalán nem igaz, amit a fejünkre olvastak, hogy megijedtünk vagy visszakoztunk volna. Akinek inge, vegye magára, akinek pedig nem inge, ne vegye magára. Egyik szerkesztőtársam, Náray-Szabó Gábor így fogalmazott: szép az inged, de gyűrött a nyaka, igazítsd meg, és akkor még szebb lesz. Szerettük volna kifejezni, hogy miközben teljes mértékig helyeseljük az irányokat, értékeljük az országban zajló pozitív folyamatokat, úgy érezzük, tisztulásra is szükség van.”

Azt is megerősítette, hogy a fideszes oligarchákra vonatkozott a kritikájuk, bár hozzátette azt is, hogy gazdasági hátországra minden pártnak szüksége van. Név szerint nem akartak említeni senkit, „általános jelenségeket elemeztünk. Ismerősömet idézve létezik egyfajta »hegyes cipős, csőnadrágos, arroganciával párosuló« stílus, amin változtatni kell”. Ezek szerint nem Mészáros Lőrinc volt a célkeresztben.

Osztie Zoltán fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a vitairatban 255 állítás szerepel, ehhez képest a sajtóban 26-ot azonosítottak kormánybírálatként. „Azt hiszem, ezek a számok jól tükrözik az arányokat”. A szöveg már korábban elkészült - ezért sem igaz, hogy ez a kormnyból távozó Balog Zoltán bosszúja lett volna -, de direkt a választásokra utánra időzítették a megjelenését, hogy ne lehessen véletlenül sem felhasználni a kampányban. Osztie tett egy meglepő kijelentést is: „a Fideszben kifejezetten üdvözölték a vitairatunkat”. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.